Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

A kormányfő angyalföldi közös képviselőkkel találkozott

Érdemes minden lakónak részt vennie a távfűtéses lakások energiatakarékossági programjában, mert ezzel a jövőbe fektetnek be - biztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a társasházi közös képviselőket a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételét célzó programot ismertetve a XIII. kerületben.

A kormánynak egyszerre kell csökkentenie a hiányt és az adókat, és növelnie a szociális alapú távhő-támogatásokat - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy társasházi közös képviselőknek tartott tájékoztatón a XIII. kerületben.

Ennek megoldására két lehetőség van - folytatta a kormányfő. Vagy kifizettetjük az adófizetőkkel, vagy az energetikai cégeknek azt mondjuk, hogy ebben a két évben szálljanak be, és segítsék a lakosságot - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő elmondta: "Nagyjából az energiacégeknek az éves eredménye 500 milliárd forint. Annyi az energiacégek eredménye egy évben mint 2 havi teljes nyugdíj, több, mint amit gyógyszertámogatásra fordítunk. Több mint Budapest költségvetése. Ennyi az eredménye az energiacégeknek. Mi azt mondjuk, hogy kérem szépen, ebből nem sokat, a következő 2 évben összesen 30 milliárdot tessék már beletenni."

Azért csak a következő két évben, mert a miniszterelnök szerint eddig tart, mire befejeződik a távfűtéses lakások fűtéskorszerűsítése. A politikus úgy fogalmazott: Belátja, hogy senkinek nem üzlet plusz adót fizetni, de a támogatásért valakinek fizetnie kell.

Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy az új távhő-támogatási rendszerben egy, a legrászorultabbak közé tartozó, 50 négyzetméteres panellakásban lakó család esetében a havi 30 ezer forint helyett 18 ezer forint lesz a fűtésszámla, tehát az energiaárak emelkedése ellenére is csökken a korábbihoz képest. A miniszterelnök a közös képviselőket arra biztatta, hogy vegyenek részt a lakások energiatakarékosságát célzó programban, így fektessenek a jövőbe.

Kormányzati adatok szerint egyébként ma Magyarországon 645 ezer háztartásban van távfűtés, így ez több mint 1,6 millió embert érint. A csaknem 650 ezer távfűtéses lakás 80 százalékában pedig nincs egyedi fűtés-szabályozási lehetőség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Mohács 500: Felemelkedő félholdból a korszak nagyhatalma – Iszonyatos gépezetet mozgatott meg az Oszmán Birodalom

Mohács 500: Felemelkedő félholdból a korszak nagyhatalma – Iszonyatos gépezetet mozgatott meg az Oszmán Birodalom

Amikor a Magyar Királyság még középkori hatalmának fénykorát élte, Kis-Ázsiában, a meggyengülő szeldzsuk világ peremén egy jelentéktelennek tűnő török határfejedelemség kezdett kiemelkedni. Az Osman nevét viselő dinasztia állama a 14–15. században látványos, bár korántsem törés nélküli felemelkedésen ment keresztül. Mire a Magyar Királyság 1526-ban Mohácsnál szembekerült vele, egy ereje teljében lévő birodalommal állt szemben. Ez a birodalom ráadásul sajátos állami szerveződésének, gazdasági működtetésének és hadszervezetének köszönhetően olyan hatalmi fölényt élvezett nemcsak a közép-európai királysággal szemben, hanem sokáig bármelyik európai nagyhatalommal szemben, amelyet csak Mohács után több mint 150 évvel, és akkor is csak nemzetközi összefogással sikerült megtörni. A mohácsi csata 500. évfordulójára íródó, hetente megjelenő cikksorozatunk második részében az Ottomán Birodalom Mohácsig vezető útját mutatjuk be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×