Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

"Nem volt kizárt egy esetleges robbantás sem" a Fidesz-gyűlésen

A Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok szóvivője szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (ezt követően pedig a Fidesz vezetőinek) birtokába olyan információk jutottak, amelyek "rendzavarásra, vagy akár azon túlmutató konkrét fenyegetésre" utaltak. Vajda Péter az InfoRádióban közölte: nem volt kizárt egy esetleges robbantás sem a Fidesz szombati nagygyűlésén.

Az információ azt is tartalmazta, hogy az elmúlt napok rendzavarásaiban részt vevő szélsőséges csoportok vezetésében megjelentek köztörvényes bűnözők is. "Többek között olyanokról is beszélünk, akik stadionok rendzavarói és ismertek a rendfenntartó szervek előtt. Vélhetően ennek az információnak volt a konklúziója az, hogy az adott körülmények között sem a szervezők rendfenntartó szándéka, sem a rendvédelmi szervek erőfeszítése nem tudja garantálni egy tömegrendezvény békés lefolyását" - mondta Vajda Péter az InfoRádióban.

A Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok szóvivője szerint ezek az információk vonatkoztak egy esetleges robbantás előkészületeire is. "A Nemzetbiztonsági Hivatal kötelessége, hogy ha olyan információk kerülnek birtokába, amelyek meglehetősen megbízható forrásból származnak és konkrét fenyegetést tartalmaznak, akkor azt az érintettek tudomására hozza" - fogalmazott Vajda Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×