Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
315.17
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Akik a tüntetésen nyerészkednek

Perec 300 forintért, üdítő 400-ért. Nemcsak a tüntetők, hanem az árusok is kivonultak a Kossuth térre. Úgy tűnik, ők már elérték a céljukat, hiszen egy jobb napon akár 10-15 ezer forintot is kereshetnek.

A Népszabadság azt írja: a kapitalizmus vastörvénye elől a tüntetőknek sincs menekvés. A Parlament előtti megmozdulások napok óta piros betűs ünnep a zászlóárusoknak, a környékbeli kocsmáknak és a kitelepülő kereskedőknek. A 300 forintos perecen 200 forintot fognak az eladók, az átlagosan 400 forintért adott üdítőkőn 250 forint a tiszta haszon. Egy jobb napon, mint amilyen a keddi tüntetés is volt, 10-15 ezer forintot keresnek.

A Magyar Nemzet arról számol be, hogy zárószakaszához érkezett a vidékfejlesztési stratégiai terv társadalmi egyeztetése, de a Magosz eddig számtalan kérdésre nem kapott választ. A gazdakörök sajnálják, hogy a szükséges háttérinformációkhoz nem jutottak hozzá, kritikai észrevételeikre pedig nem érkezett választ a földművelésügyi tárcától.

A Napi Gazdaság úgy tudja: az Egészségügyi Minisztériumba hívták egyeztetésre a hét közepén a gyógyszergyártókat az új gyógyszer-gazdaságossági törvény kapcsán. A jogszabály rendezné a támogatási rendszert. A lap szerint a gyártók egyelőre nem látják ez miként valósul meg. A gyártóknak valószínűleg továbbra is hozzá kell járulniuk a gyógyszerkasszához, sőt könnyen elképzelhető, hogy a korábbinál jóval nagyobb összeggel.

Rövid időn belül jókora részt hasíthatnak ki maguknak a gépjármű-hitelezési piacból a fix havi törlesztő részlettel kecsegtető konstrukciók - olvasható a Világgazdaságban. Lényegük: a devizaalapú kölcsön havi törlesztő összege nem változik, azonban a futamidő az árfolyam alakulásának megfelelően nőhet vagy csökkenhet.

A hazai fizetőeszköz mélyrepülésével párhuzamosan nőtt meg a fix havidíjas hitelek iránti érdeklődés. A forint gyengülését és ezzel párhuzamosan az egyre növekvő havi törlesztőrészleteket látva mind több autótulajdonos dönt kölcsönszerződése lezárása mellett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Az orosz gáz visszaszorítása megváltoztatta az európai gázárak dinamikáját is. 2011-2021 között az európai havi gázárváltozások ingadozásának 75 százalékát, 2022 után már 94 százalékát magyarázta a globális gázár-index megváltozása. A számot óvatosan kell értelmezni, mert a használt globális index maga is tartalmaz európai árat. A tendencia mégis fontos kérdést vet fel: lehet-e egyszerre diverzifikáltabb az ellátás és globalizáltabb a kockázat?
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×