Infostart.hu
eur:
366.27
usd:
321.94
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Politikus gyilkolt Marcaliban?

A rendőrség által meg nem erősített hírek szerint egy MDF-s politikust gyanúsítanak annak a férfinak a meggyilkolásával, akinek holttestét Marcali határában fedezték fel.

Bíró Gábor, a Somogy megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az InfoRádiónak elmondta, hogy őrizetbe vettek egy ötven éves helybeli férfit, aki erősen gyanúsítható azzal, hogy ő ölte meg azt a szintén helybeli, 34-éves férfit, akinek holttestét péntek este találták meg a Marcalihoz közeli ipartelepen.

Csak kedden mondanak többet

Az autójában megtalált férfit több lövéssel ölték meg.

Az illetékes elmondta, hogy a gyanúsítottat már kihallgatták, de az ügyről többet csak egy keddi sajtótájékoztatón mondanak.

A Hírszerző internetes portál szerint a feltételezett elkövető Sz. Gyula, aki az MDF Somogy megyei nagytelepülési listavezetője.

Az MDF elhatárolódik

Míg a rendőrség hivatalosan nem erősítette meg az információt, addig Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese az InfoRádiónak elmondta, hogy délután hívást kapott a hatóságoktól, és közölték vele, hogy a listavezetőt őrizetbe vették és megkezdődött kihallgatása.

A politikus elmondta, hogy a többi információról az MDF-ben is csak a sajtó híradásaiból értesültek.

Hock Zoltán elmondta, hogy nem beszéltek a letartóztatott jelölttel, és éreztette, ez azért sem lett volna jó, mert úgy tűnhetett volna, hogy az ügynek köze van a politikához.

A megyei politikusok "jóhangulatú, jókedvű, joviális embernek" írták le a listavezetőt, és őket is ugyanúgy megdöbbentette a hír, mint a párt vezetését.

Lemondásra szólították fel

Az MDF máris elhatárolódott a gyanúsítottól: Hock Zoltán közölte, felszólítják a listavezetőt, hogy haladéktalanul mondjon le a jelöltségről, sőt, hogy hétfő délelőttig vonja vissza a párt megyei nagytelepülési listáját.

"Morális értelemben meg kell tennünk, hogy a listáról mindenképpen levesszük, ha önként nem mond le róla, akkor a listát visszavonjuk".

A zsarolóját ölhette meg

Az érintett férfi néhány hónapja tagja az MDF-nek, de Marcali közéletének már régóta ismert szereplője - tette hozzá.

A Hírszerző szerint a politikus azért lőtte le a 34 éves férfit, mert az megzsarolta.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×