Infostart.hu
eur:
366.22
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Kövér visszautasította Gyurcsány szavait

Visszautasította a miniszterelnök szavait Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szombaton a Békés megyei Vésztőn.

"Egy kétes körülmények között felkapaszkodott milliárdos nem jó, ha bárkit kioktat arról, hogy mi a populizmus, az igazi baloldaliság, vagy kereszténydemokrácia" - mondta az ellenzéki politikus arra válaszolva, hogy a miniszterelnök a szombati Népszavában megjelent interjújában úgy fogalmazott: mintha a Fidesz a konzervatív, kereszténydemokrata hagyomány helyett a nemzeti radikalizmust, valamint a baloldali szociális populizmust választotta volna, vagyis nem Martonyi Jánosra, hanem Kövér Lászlóra hallgat.

Kövér László hozzátette: a Fidesz négy évig tudott kormányozni, és ez alatt a négy év alatt a magyar emberek, nemcsak a középosztály, hanem éppenséggel mondjuk a minimálbérből élők érdekeit is képviselte.

"Nem véletlenül 2002-ben az MSZP azzal nyerte meg a választásokat, hogy a gazdaság rendben van, csak ebből lehet még többet osztogatni, és majd ha ők jönnek, akkor a jóléti rendszerváltozás programja fog megvalósulni" - mondta.

"Ebből nem a jóléti rendszerváltozás, hanem egy új elnyomorodás perspektívája bontakozik ki" - jegyezte meg, majd hozzátette: a legarcátlanabb és legvisszataszítóbb Gyurcsány Ferenc viselkedésében az, hogy "közös felelősségről papol, miközben nem képes elszámolni a saját felelőségükkel".

Az országos választmány elnöke szerint a szocialisták 2002-ben egy minden gazdasági mutató szerint fölfelé ívelő pályán mozgó, lelki, szellemi, erkölcsi értelemben is bizakodó, emelkedő, optimistábbá váló országot vettek át és tettek olyan rövid idő alatt tönkre. Szerinte utoljára Rákosi Mátyásnak sikerült ilyen rövid idő alatt, ilyen mélyre süllyeszteni egy viszonylag jól álló országot.

Az ország valóban nagy bajban van - mondta az ellenzéki politikus, aki szerint a felelősség egyedül az MSZP-t és az SZDSZ-t terheli.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×