Infostart.hu
eur:
385.82
usd:
332.26
bux:
121420.25
2026. január 16. péntek Gusztáv

Húsz millióra büntették Debrecent

Húsz millió forint bírságot szabott ki a debreceni önkormányzatra és annak két cégére a közbeszerzési döntőbizottság, mert a sportuszodát közbeszerzés nélkül kezdték építeni.

A közbeszerzési döntőbizottság húsz millió forintra büntette a debreceni önkormányzatot és két vállalatát a városi sportuszoda jogilag szabálytalan építése miatt. A döntés szerint ugyanakkor a munkálatokat folytathatják, a bírság kiszabásán túl más nem szerepel a határozatban.

Az ügy hátterében az áll, hogy mivel közbeszerzéssel csak 2007-ben készülhetne el a debreceni uszoda, múlt év májusában a városi közgyűlés úgy döntött, hogy a város cége, a Debreceni Vagyonkezelő Rt. alapít egy projekt céget a beruházás lebonyolítására.

Több lapban megjelent felhívásukra egy társaság jelentkezett két ajánlattal, ezek közül egyiket végül elfogadták és megbízták a céget. Debrecenben ebben az évben lesz az úszó EB.

Az önkormányzat másként látja

Kósa Lajos debreceni polgármester szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság tévesen értelmezte a vonatkozó törvényt, így a határozat ellen az önkormányzat keresettel élt.

A polgármester közölte: a Debreceni vagyonkezelő Rt. által létrehozott projektcég országos, nyílt pályázaton választotta ki a kivitelezőt, ahol is a legkedvezőbb ajánlat nyert.

Kósa Lajos hozzátette: lehetőség volt alternatív, eltérő műszaki tartalmú ajánlatok beadására is, így szerinte a pályázat minden szempontból törvényes, eredményes és hatékony volt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×