Infostart.hu
eur:
355.65
usd:
308.23
bux:
133710.4
2026. június 8. hétfő Medárd
Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2025. szeptember 2-án bejelenti, hogy az amerikai űrhaderő parancsnokságát átköltözteti Colorado államból az alabamai Huntsville-be.
Nyitókép: MTI/AP/Mark Schiefelbein

Donald Trump katonákat küld „a világ gyilkossági fővárosába” és átköltözteti az űrhaderőt

Az egészségéről szóló pletykák miatt nagy várakozás előzte meg Donald Trump kedd esti médiaszereplését. Az amerikai elnök fő bejelentése az volt, hogy egy további demokrata irányítású államba vezényel katonákat, de kitért a kínai csúcsra és az ukrajnai békére is.

Donald Trump kedd esti fehérházi médiaszereplésének egyik célja az volt eloszlassa az egészségével kapcsolatos pletykákat. Még a halálhírét is költötték – ami a közösségi médiában 1 millió 300 ezer megtekintést eredményezett.

Az irodájában ülő Trump erre elmondta, hogy hallotta a pletykákat. „A múlt héten több sajtótájékoztatót tartottam, mindegyik nagyon sikeres volt. Aztán nem csináltam semmi két napig és azt mondják, valami baja van” – fogalmazott. Majd odaszúrt elődjének, azt állítva, hogy Joe Bident hónapokig nem lehetett látni.

Trump a külföldnek néhány megjegyzés-morzsával üzent: például elmondta, hogy nem ijeszti meg a Hszi Csin-ping kínai elnök által tartott csúcstalálkozó Amerika riválisaival. „Kínának jobban kellünk mi, mint ők nekünk” – fejtegette.

Az egyik vendégről, Putyin orosz elnökről szólva már egy későbbi rádióinterjúban azt monda, hogy „nagyon csalódott benne” az ukrán célpontok ellen folytatódó csapások miatt. „Ő tudja. Nagyszerű viszonyunk van” – fejtegette. Arról, hogy mire készül az után, hogy nem sikerült tető alá hoznia egy Zelenszkij-Putyin csúcstalálkozót, csak annyit mondott:

„lépéseket teszünk, hogy életben maradjanak emberek”.

A hazai közönség számára legfontosabb bejelentés az volt a részéről, hogy Chicagóba is küld katonákat. A nagyvárost pokolfészeknek nevezte, a közösségi médiában pedig azt írta róla, hogy „a világ gyilkossági fővárosa”. A statisztika szerint 17 és fél gyilkosság jutott tavaly 100 ezer lakosra, miközben néhány déli, republikánus államban több, mint kétszer akkora az arány.

A demokrata fellegvárnak számító városban tüntetők fogadták a bejelentést, miközben Trump azt is közölte: nagyon szeretné, a helyi kormányzó felhívná és megkérné, hogy rendfenntartásra vezényeljenek ki katonákat.

J.B. Pritzker demokrata kormányzó „kizökkentnek” nevezte az elnök szavait: „Nem, nem fogom hívni az elnököt, hogy küldjön ide katonákat. Ezt már világossá tettem” – mondta.

Trump azt is kilátásba helyezte, hogy Baltimore-ba is beküldi a Nemzeti Gárdát. Ezzel két olyan demokrata kormányzónak dob kesztyűt, akik 2028-ban esélyesek az elnökjelöltségre.

Egy további, hazai közönségnek szánt bejelentése az volt, hogy

a Joe Biden által favorizált Colorado államból Alabamába teszi át az amerikai űrhaderő parancsnokságot.

Az elnök kitért arra, hogy „vészhelyzet” az, hogy egy bíróság jogsértőnek mondta ki a külföldre kivetett védővámjai nagy részét és közölte: már szerdán véleményt kér a Legfelsőbb Bíróságtól. „Az országunk gyenge, szánalmas és nem gazdag lesz, ha eltörlik a vámokat” – mondta Donald Trump.

Az elnök beszélt még arról, hogy „kinetikus csapást” mértek a Venezuela partjaihoz küldött amerikai erők egy hajóra és megöltek 11 drogcsempészt. Az ország tekintélyelvű elnöke, Nicolas Maduro erre azzal vádolta meg Washingtont, hogy meg akarja buktatni és arra figyelmeztetett, hogy hadiállapotot hirdethet.

Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Észak-Korea azt akarja üzenni, hogy minden rendben a kínai kapcsolatával

Salát Gergely: Észak-Korea azt akarja üzenni, hogy minden rendben a kínai kapcsolatával

Kétnapos hivatalos látogatásra érkezett hétfőn Phenjanba Hszi Csin-ping kínai elnök, akit az észak-koreai főváros repülőterén Kim Dzsongün észak-koreai vezető és felesége fogadott. Az észak-koreai vezetés a külvilág, főként Oroszország felé akarta mutatni, hogy milyen jó a kapcsolata a kínai vezetéssel – mondta Salát Gergely sinológus az InfoRádióban.

Döntések az Országgyűlésben: megszavazták a képviselők a fizetésük csökkentését

Tisztségviselőket és tagokat választottak négy vizsgálóbizottság élére hétfőn az Országgyűlésben. A parlament egyhangúlag, az ellenzék szavazataival is döntött az országgyűlési képviselői tiszteletdíjak, juttatások, támogatás, valamint az országgyűlési képviselőcsoportoknak járó költségvetési források jelentős csökkentéséről. Magyar Péter többször is utalt rá napirend előtti felszólalásában, hogy az előző ciklusban képviselőnként 7 milliós keretből gazdálkodtak. Most a tényleges képviselői jövedelmek 10-35 százalék között csökkennek, az Országgyűlés működése a következő négy évben 50 milliárd forinttal kevesebbe kerül majd.
inforadio
ARÉNA
2026.06.09. kedd, 18:00
Grexa Liliana
országgyűlési képviselő, ukrán nemzetiségi szószóló
Tisza-kormány: kitálalt az Integritás Hatóság elnöke, miniszteri biztost nevez ki Magyar Péter

Tisza-kormány: kitálalt az Integritás Hatóság elnöke, miniszteri biztost nevez ki Magyar Péter

A héten ismét ülésezik a parlament, a kormány közzé teheti az uniós forrásokhoz való hozzáférés technikai részleteit. Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke egy interjúban arról beszélt, hogy az előző kormányzat ideje alatt „a rendszer lényege volt a korrupció”, komoly nyomás nehezedett rá. A költségvetés helyzete a vártnál rosszabb, a kormány most próbálja felmérni a helyzetet, a jó hír viszont az, hogy a választás óta látott hozamcsökkenés és forinterősödés akár már rövidtávon komoly megtakarítást jelenthet a büdzsében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×