Ilyen fenyegetés, mint most, a hidegháború óta nem leselkedett a fennálló világrendre – állította a CIA és az MI6, azaz az amerikai és a brit titkosszolgálat első embere a Financial Times című lapba írt, közös véleménycikkében.
Ez a világrend – kiegyensúlyozott rendszerként – viszonylagos békét, jólétet, magas életszínvonalat, lehetőségeket teremtett – írták még. William Burns és Richard Moore szombaton az újság panelbeszélgetésének vendége is volt.
Cikkükben azt állítják: tudták, hogy közeleg az ukrajnai háború és időben tudták figyelmeztetni a nemzetközi közösséget – részben úgy, hogy
feloldották egyes anyagok titkosítását, hogy segítsenek az ukránoknak.
Burns még hajmeresztőbb állítása az volt a panelbeszélgetésen, hogy a háború korai szakaszában komolyan fennállt a veszélye, hogy Moszkva taktikai atomfegyvert vet be. Ez a pillanat 2022. őszén, az ukránok harkivi ellentámadása idején állt fenn.
Minden felfokozott diplomáciai aktivitást váltott ki. Burns az FT-fesztiválon elmondta, hogy Biden elnök megbízta, tárgyaljon orosz kollégájával, Szergej Nariskinnel. Az volt a feladata, hogy világossá tegye: Washington nem tűri az ilyenfajta eszkalációt és annak következményei lesznek.
Az amerikai és az orosz kémfőnök 2022. novemberi, isztambuli találkozója az első személyes tárgyalás volt az ukrajnai orosz invázió kezdete óta.
A két kémfőnök szerint az utóbbi időben – ahogy fogalmaznak –
az orosz titkosszolgálatok „kissé elvadultan viselkednek”,
és még bűnözőket is megbíznak akcióik végrehajtásával, „ami a kétségbeesés jele lehet”. Ezért a két szervezetnek van elég dolga a „gátlástalan szabotázskampányuk” megfékezésével. Továbbá, foglalkozniuk kell a gázai háború lecsillapításával és az Iszlám Állam újbóli aktivizálódásával.
Az ukránok váratlan kurszki csapása „jelentős taktikai győzelem” volt, de nincs jele annak, hogy Putyin hatalma meggyengült volna.
Kínáról pedig azt mondta – bár közvetlenül nem szállított fegyvert Moszkvának, de
sok, katonai célra is felhasználható polgári technológia Kínán keresztül került Oroszországba.
Vlagyimir Putyin orosz elnök ezzel lehetőséget kapott arra, hogy jelentős mértékben újjáépítse az orosz hadiipart.
Az MI6 főnök ehhez azt tette hozzá, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök harciassága ellenére a két nyugati hírszerzési vezető szokott beszélni kínai kollégáival.
„A vetélkedés ellenére fontos nyitva tartani a csatornákat, hogy elkerüljük a szükségtelen félreértéseket” – mondta. A két szövetséges kémfőnök szombaton állt ki először a nyilvánosság elé úgy, hogy az eseményt az utolsó percekig titokban tartották.