2023. szeptember 9. 16:10 Megvan a szökött brit exkatona Elfogták Londonban szombaton azt a terrorizmussal gyanúsított volt brit katonát, aki egy londoni börtönből szökött meg három nappal korábban.
2023. augusztus 16. 21:38 Nigel Farage után brit muszlimok is számlazárolásokra panaszkodnak Hamis indokkal, valójában politikai okokból megszüntették a bankszámláját – ez történt nemrég a briteknél Nigel Farage-zsal, a brexit egyik szellemi atyjával. De ez történik sok brit muszlimmal is, akik szerint a bankok „tönkreteszik az életüket”.
2023. augusztus 10. 14:11 Sztrájkkal fenyegetnek az Ukrajna számára rakétákat gyártó brit gyárban A Storm Shadow és Brimstone rakétákat összeszerelő Ayrshire-i brit fegyvergyárban közel 50 szakszervezeti dolgozó augusztusra sztrájkot hirdetett meg a fizetések emelését követelve.
2023. július 17. 21:21 Egy még inkább Moszkva- és Peking-ellenes brit védelmi miniszter jöhet Ben Wallace eddigi tárcavezető, aki korábban jó esélyes volt a NATO-főtitkári posztra is, vasárnap erősítette meg, hogy távozik. A hírek szerint Joe Biden amerikai elnök torpedózta meg jelöltségét, de a brit belpolitika is közrejátszhat lelépésében.
2023. július 13. 16:59 Egy régi csecsen taktikával támadhatják az oroszok az ukrán vonalakat Az alagutakra és a falakon áttört járatokra épülő speciális városi gerilla harci taktika mellett az orosz–ukrán háborúban most megjelent egy másik csecsen harci taktikai elem is.
2023. június 6. 21:29 Pálinkával búcsúztatták a Székelyföldről hazainduló III. Károlyt A brit uralkodó Romániából való távozása előtt a szászfehéregyházi házát is meglátogatta. Magyar kísérője szerint "biztonságban és teljes harmóniában telt".
2023. május 27. 10:00 Brit kettősség: az infláció csökken, a maginfláció nő Nagy-Britanniában biztató jelként beszélt a kormány arról, hogy immár nem két számjegyű az infláció. Viszont az Egyesült Államokban és az EU-ban még jobban sikerült visszaszorítani a pénzromlást. Az okok között ott van a brexit.
2023. május 16. 22:11 Erdélybe látogat a brit uralkodó Saját birtokait is felkeresi Brassó környékén.
2023. május 12. 20:06 Máris Ukrajnában lehetnek a láthatatlan brit szuperrakéták Egyes források szerint Nagy-Britannia már le is szállította Ukrajnának a beígért nagy hatótávolságú cirkálórakétákat. A brit ajánlatról a héten jelentek meg hírek, amire Oroszország azt mondta, hogy „megadja a megfelelő választ”. A rakétákkal Ukrajna ugyanis orosz területeket tudna támadni. Luganszki szakadár vezetők szerint pénteken már be is vetették őket.
2023. május 8. 09:36 Gálik Zoltán: látható uralkodást szeretne III. Károly A Corvinus Egyetem docense hétfő este az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz.
2023. május 6. 16:40 Nagy-Britannia hadat üzen a boltoknak Potenciális nyerészkedés miatt induljon vizsgálat a szupermarketek ellen – ilyen felhívások hangzanak el Nagy-Britanniában, azt követően, hogy a héten új inflációs adatokat adtak ki. Ezek szerint tavaly és idén március között 20 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak.
2023. április 21. 11:17 Lemondott a brit kormányfő helyettese Ellene számos panasz érkezett a munkatársaival szembeni zaklató bánásmódja miatt.
2023. április 11. 13:01 Brexitbajok: váratlan gondot okoz a kötelező útlevél Elfordultak a német és a francia turisták Nagy-Britanniától a brexitet követően. Az uniós kilépése után immár nem lehet európai személyi igazolvánnyal belépni a szigetországba. Emellett romlott az ország megítélése a francia és német utasok körében.
2023. március 29. 17:48 III. Károly: ha nem Párizs, akkor Berlin Az új brit uralkodó megkezdte első hivatalos külföldi útját, a párizsi lemondás után Berlinbe utazott.
2023. március 23. 17:59 Hatalmas finn finis látszik a Manchester United "árverésén" Egyre hevesebb a licitháború a Manchester Unitedért. A legendás angol futballklubra most már nem csak egy katari bankár, egy brit milliárdos, de egy amerikai befektetőcsoport és egy finn vállalkozó is tett ajánlatot.
2023. március 10. 07:25 Eljött az ideje egy brit-francia "majdnemcsúcsnak" Öt év után először találkozik francia elnök brit miniszterelnökkel. A téma főleg a NATO lesz - illetve a háború.
2023. február 15. 22:55 Orosz részvétel, újabb lemondás - fura boksz-vb jön Sorra mondják le a nemzetek a szereplést, kedd délután a britek tettek bejelentést.
2023. január 26. 10:56 Már két hete, hogy eltűnt a brit színész, a kocsija már megvan És egy 75 éves másik túrázó is, aki körülbelül ugyanott, ugyanakkor tűnt el, neki megsérült a lába.
2023. január 25. 04:00 Brit államadósság: hamarosan nagyon nagy baj lesz ebből Minden jóslatot felülmúlnak a számok, egy év alatt háromszoros lett a mínusz.