Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Pixabay

Nincs elég bíró, megmenekülhetnek a legnagyobb bűnözők is

Nagy-Britanniában hónapokat, sőt, akár éveket csúsznak a szexuális és más erőszakot elkövető bűnözők perei, mert nincs elég bíró, aki levezethetné a tárgyalásukat. Mindez súlyosan megviseli a bűncselekmények áldozatait.

Rekordszámú bűncselekmény nem kerül a bíróságok elé Nagy-Britanniában, sok pert az utolsó pillanatban napolnak el – derítette ki az Independent című lap.

Az ok: nincs elég bíró és pályakezdő ügyvéd, aki átvehetné a nyugdíjba vonulók helyét. Továbbá: példanélküli várólista halmozódott fel a tárgyalásra váró ügyekből.

Egyes halasztások miatt akár hónapokat vagy éveket is várni kell a perekre, ami különösen megviseli az áldozatokat és a tanúkat. A börtönből a bíróságra vitt vádlottak gyakran céltalanul ücsörögnek a bíróságokon, majd közlik velük és a többi érintettel, hogy „jelenleg nincs elérhető bíró”.

Az Independent már korábban tudósított arról, hogy

vannak olyan vádlottak, akik öt évet várnak az ítéletükre.

Parlamenti képviselők, volt bírók és aktivisták közben dühösen ostorozzák a kormányt, amiért az igazságszolgáltatás éveken át történő alulfinanszírozása „vihart” okozott. „Nem lehet a levegőből elővarázsolni bírákat” – jegyezte meg egyikük.

„Megpróbáltuk olcsón megcsinálni az igazságszolgáltatást, de nem megy. Ennek fizetjük meg most az árát” – vallotta be önkritikusan a parlament igazságügyi bizottságának a konzervatív kormánypárthoz tartozó elnöke, Sir Bob Neil.

„Itt már többről van szó, mint repedésekről az egykori, világszínvonalú bűnügyi igazságszolgáltatási rendszerünkben” – mondta egy neve elhallgatását kérő ügyvéd.

A brit bűnügyi ügyvédek kamarája és az Independent elemzése szerint az idén 51 pert – köztük 10 nemi erőszak és 19 erőszakos cselekmény miatt indult eljárást – halasztottak el az április és június közötti időszakban. Ez duplája a 2020-at megelőző öt év negyedéves átlagának. (2020 azért lényeges év, mert az akkor elterjedt Covid-pandémia miatt nem tudtak normál módon működni a bíróságok.)

Emellett,

2023 első hat hónapjában 100 olyan, szexuális erőszak miatt indult büntetőpert folytattak le brit bíróságokon, ahol nem volt jelen bíró

– derült ki hivatalos adatokból. Ez több, mint a duplája a 2020-at megelőző évek átlagának.

A brit kormány azzal próbálja kezelni a helyzetet, hogy két éve 70-ről 75-re emelte a bírák nyugdíjkorhatárát. Nyugdíjas bírókat is visszacsábítottak a tárgyalótermekbe – az idén 250 ilyen bíró döntött. Emellett lazították azokat a szabályokat is, amelyek meghatározzák, hogy ki vezethet bűnügyi tárgyalásokat.

A bíróválságot súlyosbítja, hogy a korábbiaknál több komoly ügy – például szexuális bűncselekmény – kerül a bíróságok elé, és a tárgyalások levezetése hosszabb ideig tart, amihez tapasztalt bírókra van szükség. Az egyik veterán bíró megjegyezte: az ő idejében soha nem napoltak volna el nemi erőszak miatt pert, kivéve valami drámai fejleményt, „például ha meghalt a koronatanú”.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×