Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
326.5
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

WHO: "Ha nem akarnak több hullazsákot, ne csináljanak politikát a járványból"

Sajnálkozással fogadta az Egészségügyi Világszervezet Donald Trump döntését az amerikai hozzájárulás leállításáról. Az amerikai elnök azzal vádolta meg a WHO-t, hogy elrontotta a Covid-19-járvány elleni fellépést. A szervezet most más országoktól kér pénzt az amerikai összeg pótlására.

„Az Egyesült Államok hosszú időn át bőkezű barátja volt a WHO-nak és reméljük, hogy az is marad. Sajnáljuk, hogy az elnök leállította a szervezet pénzelését” – így kommentálta a WHO vezérigazgatója, Tedros Adhanom Gebreyesus a Trump-kormányzat döntését az amerikai hozzájárulás felfüggesztéséről.

Az amerikai elnök előzőleg közölte: „alapos vizsgálatnak vetik át a WHO válaszát a Covid-19 járványra”, és ez 60-90 napig tarthat. Közben nem rejtegette, hogy szerinte komoly hibákat követett el az ENSZ-ügynökség.

„Az egyik legveszélyesebb és legnagyobb kárt okozó döntése az volt, hogy ellenezte a Kínából és más országokból való utazás korlátozását”

– mondta. Azzal is megvádolta a WHO-t, hogy túlságosan Kína-párti és elhiszi, amit Peking mond.

Trump döntése nyomán a WHO többszáz millió dollártól, költségvetése közel 15%-ától esik el.

Az előző, kétéves ciklusban Washington 237 millió kötelező és 656 millió dolláros önkéntes hozzájárulást fizetett be.

Trump kreatív eszközökkel kerülné ki a Kongresszust

A befizetésekről az amerikai Kongresszus dönt, és egyelőre nem világos, Trump milyen jogi eszközt használ fel, mert normális esetben nem bírálhatja felül a törvényhozás által jóváhagyott kifizetéseket. Az elnök jogászai azonban azon dolgoznak, hogy „átértelmezzék” az ezzel kapcsolatos jogkört.

Például felvethetik, hogy az amerikai WHO hozzájárulás a Kongresszus által jóváhagyott „globális segélyalapok” kategóriába esik és hogy az elnök eme finanszírozási fejezeten belül szabadon „átcsoportosíthat” pénzeket.

Trump demokrata-párti ellenfelei azonnal visszavágtak. „A döntés veszélyes, illegális és gyorsan szembeszállunk vele” – mondta az ország harmadik közjogi méltósága, Nancy Pelosi házelnök. Az Amerikai Nővérek Szövetsége szintén a döntés visszavonására sürgette az elnököt.

Halálos fenyegetést is kapott a WHO vezérigazgató

Közben a WHO-főnök arról beszélt, hogy az ügynökségnek a pandémiára adott válaszát a tagállamok fogják megvizsgálni, hogy „biztosítsák a teljes átláthatóságot és elszámoltathatóságot”. Korábban pedig azt üzente: „ha nem akarnak több hullazsákot, ne csináljanak politikát a járványból”.

A Nagy-Britanniában tanult, járványügyi és malária-szakértő Gebreyesus beszélt arról is, hogy sértegették és halálos fenyegetéseket is kapott. A legtöbb – gyakran rasszista – megjegyzést Tajvanról kapta, amely Kína nyomására nem tagja a WHO-nak.

A szervezet januárban, néhány nappal azelőtt hívta fel a figyelmet a később Covid-19-ként elhíresült betegségre, hogy a kínai hatóságok beszélni kezdtek róla, január 30-án pedig globális vészhelyzetet hirdetett.

Trump elnök több héttel később még mindig azt írta, hogy „Amerikában kontroll alatt tartják a koronavírust”, majd március 13-án hirdetett szükségállapotot, két nappal azután, hogy a WHO globális járványnak minősítette a helyzetet.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×