Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.66
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: YouTube/SME

Összefog a szlovák jobboldal az elnökválasztás hajrájára

Vannak, akik örülnek, vannak, akik tartanak a jobboldali demokratikus erők összefogásától a három hét múlva sorra kerülő szlovák államfőválasztás előtt. A jobboldal legerősebbnek tartott jelöltje, Robert Mistrík bejelentette, hogy visszalép Zuzana Čaputová javára, aki ezzel máris a legfőbb esélyessé lépett elő.

A bejelentés, amely szerint az eddig legesélyesebbnek tartott ellenzéki államfőjelölt, Robert Mistrík visszalép a szintén jobboldali Zuzana Čaputová javára, meglepte a közvéleményt. A két jelölt ugyanis szinte azonos eredményt produkált a múlt héten ismertetett felméréseken.

„Az erők egyesítéséről szóló kijelentésemet, melyet még tavaly novemberben tettem, szeretném tartalommal megtölteni, ezért egyértelműen kifejezem támogatásomat Zuzana Čaputová felé. Most már nemcsak kettőnkről van szó, hanem Szlovákiáról, szó szerint mindannyiunk jövőjéről” – ezekkel a szavakkal lépett vissza Robert Mistrík vetélytársa javára. Mistrík arról beszélt, hogy ismer olyan felmérési eredményeket, melyek tudatában felelősségteljes lépést kellett hoznia.

A kedden közzétett legfrissebb adatok szerint Čaputová már megelőzte Mistríket, de nemcsak őt, hanem második helyre szorította Maroš Šefčovičot, a kormányzó Smer jelöltjét is.

„Köszönöm ezt a nagylelkű gesztust, amely a szlovák politikai életben egyáltalán nem megszokott. Különleges dolog, hogy valaki saját érdekei elé helyezi a közérdeket, s ebben az értelemben

nagyra becsülöm Mistrík úr döntését”

– ezt már Zuzana Čaputová mondta, aki kijelentette, mindent megtesz azért, hogy minden választót megszólítson. Azzal kapcsolatban, hogy van-e terve a magyar választók megszólítására, elmondta, tett bizonyos lépéseket ebbe az irányba, és nyitott a magyar nyelvű média felé is.

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke egy héttel ezelőtt épp Mistrík javára lépett vissza az elnökválasztási küzdelmektől.

Mistrík bejelentését követően a párt úgy reagált, hogy Szlovákia becsületes része összefog egy tisztességesebb Szlovákiáért. „Menyhárt József államfőjelöltségétől való múlt heti visszalépésével utat mutattunk. Örülünk, hogy egyre többen látják:

csak összefogással lehet legyőzni Fico emberét és a kommunista-mečiarista jelöltet“

– áll az MKP által megfogalmazott közleményben.

A legfőbb esélyessé előlépett Čaputová azt mondta, nem tervez tárgyalni az MKP-val, ahogy más párttal sem, de szívesen vesz minden támogatást. Čaputová támogatását a két legnagyobb ellenzéki párt, az SaS és az OĽaNO is bejelentette, és a megbízatási ideje végéhez közelítő Andrej Kiska államfő is felzárkózott mögé.

Az MKP ugyanakkor sajtónyilatkozatában nem biztatta egyértelműen Zuzana Čaputová támogatására választóit. Üdvözölte azonban, hogy a két jelölt az összefogás útjára lépett.

Szlovákiában az emberek választáson döntenek az államfő személyéről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×