eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Szlovák elnökválasztás: váratlanul visszalépett az egyik esélyes jelölt

Visszalépett az államfőjelöltségtől Robert Mistrík, akit a felmérések a márciusi elnökválasztás egyik legesélyesebb jelöltjének tartottak. Az erről szóló döntést pozsonyi sajtótájékoztatóján jelentette be az ellenzéki szlovák liberálisok által támogatott vállalkozó kedden.

Robert Mistrík egy másik esélyesnek tartott ellenzéki jelölt, Zuzana Caputová javára lépett vissza. Azzal is indokolta döntését, hogy így nagyobb lesz az esélye annak, hogy az államfői posztot ellenzéki jelölt szerezze meg.

Caputová polgárjogi aktivista, egy nemrégiben létrejött, alacsony támogatottságú, de a szlovák sajtóban erőteljesen megjelenő liberális párt, a Progresszív Szlovákia jelöltje. A felmérések szerint az utóbbi hetekben erőteljesen emelkedett a támogatottsága. Mistrík, saját visszalépését éppen Caputová megerősödött támogatottságával indokolta.

Mistrík visszalépése meglepetésnek számít

Főképpen amiatt, mert a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), illetve a parlamenten kívüli, ugyancsak liberális Együtt (Spolu) által támogatott vállalkozó sokáig az ellenzék favoritja volt.

Mistrík korábban teljesen ismeretlennek számított a szlovák politika színpadán, a független imázsú politikus egy erőteljes reklámkampány során vált ismertté valamivel több mint egy éve.

Mistrík "brandje" egy év alatt a nulláról épült fel, hasonlóképpen, mint azt a jelenlegi államfő - a választásokon már nem induló - Andrej Kiska esetében korábban látni lehetett.

Caputová is újonc

A jogi végzettséggel rendelkező Zuzana Caputová ugyancsak újoncnak számít a szlovák nagypolitikában. Korábban különböző civil szervezetekben tevékenykedett, s néhány éve a környezetvédelmi Nobel-díjként is emlegetett Goldman-díjat is megkapta. Caputová a legutóbbi felmérések szerint

csaknem 20 százalékos támogatottsággal már a második legesélyesebb elnökjelöltnek számít

a legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) által támogatott Maros Sefcovic mögött, akit felmérések szerint a megkérdezettek mintegy harmada támogat.

Mistrík visszalépésével az eredeti tizenötről tizenháromra csökkent a szlovák államfőválasztás jelöltjeinek száma. A múlt héten Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke lépett vissza a jelöltségtől, az akkor még legerősebb ellenzéki jelöltnek számító Robert Mistrík javára.

  • Szlovákiában március 16-án tartják az ország történetében már ötödik közvetlen államfőválasztás első fordulóját.
  • Ha ebben a fordulóban egyik jelölt sem kapja meg a voksok több mint felét, akkor március 30-án második fordulót tartanak, amelybe a két legtöbb szavazatot kapó jelölt jut be.
  • A szlovák közvetlen elnökválasztások történetében eddig még nem volt példa arra, hogy már az első körben államfőt válasszanak.

Az eddig nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások szerint leginkább három jelöltnek lehet esélye bejutni az államfőválasztás második körébe. Maros Sefcovic és Zuzana Caputová mellett erre még esélye lehet a legfelsőbb bíróság volt elnökének, Stefan Harabínnak is. Harabín az első Fico-kormány idején (2006-2010), Vladimír Meciar pártjának, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak (HZDS) a jelöltjeként az igazságügyi tárcát vezette, és jelenleg is a legfelsőbb bíróság bírája. Harabínnak tíz százalék körüli támogatottságot mérnek, ám elemzői vélemények szerint támogatottsága még nőhet.

Helyi megfigyelők szerint Mistrík visszalépése azt is célozta, hogy a választás második körébe Maros Sefcovic mellé egy ellenzéki jelölt jusson, s ne fordulhasson elő, hogy az ellenzéki szavazatok megoszlása által Stefan Harabín jusson a voksolás második körébe.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×