Infostart.hu
eur:
377.81
usd:
323.74
bux:
127544.2
2026. április 9. csütörtök Erhard
Bukhat a szlovák kormány az újságíró-gyilkosság miatt

Bukhat a szlovák kormány az újságíró-gyilkosság miatt

Több mint kétezren vettek részt tegnap este azon a tiltakozó meneten, amelyet Pozsony belvárosában hívtak össze a szlovák ellenzéki pártok. A megmozdulás a kormányhivatal előtt ért véget, ahol a résztvevők mécseseket gyújtottak a múlt héten brutálisan meggyilkolt Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese emlékére. A tiltakozók ismételten felszólították a miniszterelnököt és a belügyminisztert, hogy vonják le a személyi következményeket, és mondjanak le.

„Nem tudom elképzelni, hogy nyugodtan üljek a miniszteri bársonyszékben azután, ami történt. Kulturális miniszterként nem tudok felülemelkedni azon, hogy meggyilkoltak egy újságírót” – ezekkel a szavakkal mondott le szerda délután Marek Maďarič szlovák kulturális miniszter. Ő volt az első, aki Ján Kuciak oknyomozó újságíró, és menyasszonya múlt heti meggyilkolása után felállt a székéből.

A szlovák közvélemény most azt találgatja, hullanak-e még további fejek a kormányban, illetve hogy

egyben marad-e egyáltalán a koalíció.

Robert Fico kormányfő kijelentette, hogy az ellenzék visszaél a helyzettel, hogy átvegye a hatalmat, amelyre egyébként nem lenne képes. Kétséges viszont, hogy Ficóék tudnak-e tovább kormányozni, miután a Hídon belül egyre fokozódik a nyomás, amely ahhoz vezethet, hogy a párt kilép a koalícióból.

Bugár Béla pártelnök a koalíciós tanács szerdai ülésén Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány lemondására szólított fel. Rigó Konrád, a párt kulturális államtitkára Facebook-bejegyzésében azt írta: „Olyan mértékű problémáról és teherről beszélünk, melyet nem lehet kivárással oldani. Oda kell állni az emberek elé, és tiszta vizet kell önteni a pohárba!”

Simon Zsolt független parlamenti képviselő is a koalícióból való kilépésre szólította fel a Hidat. A párt korábbi képviselője sajtóközleményben úgy fogalmazott, ha van még bennük egy fikarcnyi lelkiismeret és jellem, akkor kilépnek a kormányból. „Két évvel ezelőtt megtehették volna, hogy megállítsák a Smer uralkodását. Akkor ezt nem tették meg, helyette koalícióra léptek velük, és leplezték az országnak is ártó botrányaikat” – fogalmazott Simon Zsolt, aki úgy véli, a fiatal újságíró és menyasszonya haláláért Fico és Kaliňák a felelős.

A Smer másik koalíciós partnere, az SNS egyelőre hallgat. A Szlovák Nemzeti Párt alelnöke közölte, nem kommentálják az újságíró-gyilkosságot és a Smer olasz maffiához való kapcsolatáról szóló híreket. „Megvárjuk a nyomozást eredményét, s csak utána fogalmazzuk meg álláspontunkat” – mondta Eva Smolíková alelnök, hozzátéve, hogy a belügyminiszter és a rendőrfőkapitány leváltásáról a Smernek kell döntenie.

A Smer azonban egyelőre nem menesztette egyikőjüket sem. Tibor Gašpar rendőrparancsnok csütörtökön személyesen vett részt azon a kelet-szlovákiai rajtaütésen, amely során

a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség őrizetbe vette az oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolásával vádolt Antonino Vadala olasz vállalkozót.

Vadalára tőketerebesi házában csaptak le a rendőrök. Ján Kuciak utolsó, befejezetlen ám szerdán megjelentett cikkében azt írta róla, hogy tagja az olasz maffiának, és szlovákiai kapcsolatai egészen Robert Fico miniszterelnök irodájáig nyúlnak.

Összesen hét embert vett őrizetbe a rendőrség a két kelet-szlovákiai városban, Nagymihályban (Michalovce) és Tőketerebesen (Trebisov) több helyszínen, magánházakban és cégeknél tartott razzia során.

A többi őrizetbe vett személy szintén olasz, közülük ketten Antonino Vadala közvetlen rokonai, egyikük a testvére, Bruno Vadala, a másik pedig unokatestvére, Pietro Catroppa. Az őrizetbe vetteknek sajtóközlések szerint több évre visszamenőleg jelentős, mezőgazdasággal összefüggő üzleti érdekeltségeik vannak Szlovákiában.

Az őrizetbe vett személyeknek - akik közül a legfiatalabb 26, a legidősebb pedig 62 éves - jelenleg a kihallgatása zajlik - mondta el a rendőrfőkapitány, aki szerint a házkutatások során iratokat, több számítógépet és két legálisan tartott fegyvert is lefoglaltak.

Zlatica Kušnírová, az elhunyt lány édesanyja közben megkérdőjelezi a kettős gyilkosság ügyében indított nyomozás objektivitását. Az édesanya a JOJ televíziónak elmondta, azt szeretné, ha a nyomozást nem a szlovák rendőrség folytatná, hanem egy nemzetközi független szerv, melynek semmilyen kötődése nincs az ügyhöz. A televízió információi szerint a lány temetése holnap lesz, Ján Kuciakot pedig vasárnap helyezik örök nyugalomra.

A fiatalok emlékére szervezett pénteki pozsonyi gyászmeneten eddig több mint 9 ezren jelezték részvételi szándékukat. A fővároson kívül több vidéki nagyvárosban és külföldön is lesznek megemlékezések.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mit ér ez a tűzszünet? A Hormuzi-szoros hajózható, de nehéz tárgyalások kezdődnek

Mit ér ez a tűzszünet? A Hormuzi-szoros hajózható, de nehéz tárgyalások kezdődnek

Az Egyesült Államok és Irán is győztesnek hirdette magát a háborúban, így kérdéses, hogy meg tudnak-e egyezni azokról a feltételekről, amiket a hírek szerint Irán állított. Bár úgy tűnik, kéthetes tűzszünetben állapodtak meg, és újból hajózhatóvá válik a Hormuzi-szoros, Libanonban tovább folynak a harcok Izraellel, és Irán a jelentések szerint tovább támadott egyes Öböl-országokat.

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt három nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; hozzányúlt a kormány a stratégiai kőolajtartalékhoz. Gulyás Gergely és Vitályos Eszter a választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Míg a világ végre demokratizálódni kezdett, Magyarország ebben is különutas

Míg a világ végre demokratizálódni kezdett, Magyarország ebben is különutas

Az Economist Intelligence Unit (EIU) éves Demokrácia Indexe nyolc éven át tartó csökkenést követően a pontszámok stabilizálódását mutatja 2025-ben, ami a demokrácia globális eróziójának megállására utal. Az országok közel háromnegyedének pontszáma az elmúlt évben változatlan maradt vagy javult, és a globális index 0,02 ponttal emelkedett – ez az egyik legnagyobb növekedés 2012 óta. Magyarország azonban kevesebb pontot gyűjtött, mint az előző felmérésben és - öt helyet lecsúszva, „hiányos demokráciaként” - 55. lett a 167 országot számláló listán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×