eur:
394.62
usd:
371.74
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Irányt válthat Trump Szíriában a gáztámadás miatt

Irányt válthat Trump Szíriában a gáztámadás miatt

Az Egyesült Államok bekeményít a szíriai kormánnyal szemben és kérdéses, hogy ez hogyan hat ki Donald Trump és Moszkva közeledésére. Trump azt mondta: a legutóbbi szíriai vegyifegyver-támadás után nagyon megváltozott a véleménye Aszad elnökről.

„A keddi vegyifegyver-támadás több határt is átlépett, borzalmas, leírhatatlan, az emberiség elleni rémisztő tett” – így nyilatkozott Donald Trump a legutóbbi szíriai atrocitásról, amelyet a nyugati hatalmak szerint az Aszad-rezsim hajtott végre.

Az amerikai elnök korábban az Iszlám Állam elleni harcra összpontosított és másodlagosnak tartott Aszad szíriai elnök sorsát. Aszadot Oroszország támogatja a szíriai polgárháborúban. Bírálói szerint Trump azért nem kritizálta határozottan eddig a szíriai elnököt, mert eltökélte, hogy kiegyezik Moszkvával.

A kiegyezés és a Vlagyimir Putyinnal való találkozó azonban továbbra is várat magára, miközben az amerikai külpolitikai irányvonal érezhetően más irányt vett.

„A gyerekek elleni támadás nagy hatással volt rám, Szíriához és Aszadhoz való hozzáállásom nagymértékben megváltozott” – mondta szerdán Trump.

Ezzel párhuzamosan az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén nagykövete, Nikki Haley frontális támadást intézett az oroszok ellen. A támadásban meghalt áldozatok fotóit felmutatva az orosz nagykövetnek szegezte a kérdést: hány gyereknek kell még meghalnia, hogy Moszkvát érdekelje, mi történik?

Az orosz védelmi minisztérium közben azt állította, hogy a lázadók kezére került vegyi anyag robbanhatott fel egy raktár elleni támadásban, amit a szíriai légierő hajtott végre. A damaszkuszi kormány és Moszkva is tagadta, hogy köze lett volna a sokkoló esethez, amelynek már több, mint 70 halottja van.

Szíriai aktivisták, orvosok és a nyugati államok válasza erre az volt, hogy a tüntetek nem klór- hanem szarin gázra utalnak, az pedig robbanáskor megsemmisül.

Tehát egyrészt hamis a raktárat ért támadásról szóló állítás és ez azt jelenti, hogy a vegyi fegyvert fizikailag bevetették. A brit ENSZ nagykövet ehhez még azt fűzte hozzá: szerinte semmi sem utal arra, hogy a lázadóknak olyan vegyi fegyvereik lennének, amelyek a támadás után tapasztalt tüneteket kiváltották.

Egy amerikai, brit és francia határozati javaslat arra akarja kötelezni a szíriai kormányt, hogy számoljon be légi ereje tevékenységéről és adja meg a támadás napján a harci helikopterek feletti parancsnokságot ellátó tisztek nevét.

Korábban Trump változó hozzáállására utalva amerikai kormányilletékesek sejtették: Washington „nem zár ki semmilyen lépést” Szíriában – azaz, akár légicsapásokat indíthat az Aszad-rezsim ellen. Erre viszont dühösen reagálnának a kínaiak és az oroszok. Bármilyen akció időzítése ráadásul kényes lehet Hszi kínai elnök mostani amerikai látogatása miatt. Közben az Iszlám Állam Szíriában az utóbbi idők legbrutálisabb tömeges kivégzésében 33 fiatal férfit ölt meg egy szíriai városban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×