Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Tengerészgyalogosok és Rangerek támogatják Rakka ostromát

Megközelítették az Iszlám Állam fővárosának tartott Rakkát az Egyesült Államokkal szövetséges szíriai ellenzéki erők. Az offenzívát Washington immár egy tengerészgyalogsági egységgel is támogatja.

Miközben az iraki kormányerők és szövetségeseik Moszul nyugati kerületeit ostromolják, a szíriai ellenzéki csapatok az Iszlám Állam másik nagy központja, a „fővárosként” emlegetett Rakka felé tartanak.

Az úgynevezett Szíriai Demokratikus Erők, amelyeknek az YPG kurd milícia is a tagja, azt mondják, hogy hetekben belül ostromgyűrűbe fogják a várost. Közben a dzsihadistaellenes, amerikai vezetésű koalíció megerősítette, hogy együttműködnek a szíriai ellenzéki erőkkel és azt mondta, hogy nem vállalnak front-szerepet.

Erről John Dorrian, az amerikai légierő tábornoka, a koalíció szóvivője beszélt.

Ennek ellenére Washington katonákat küldött Szíriába. Már most 500 „tanácsadó” segíti a szövetséges erőket. 400-an ezek közül tengerészgyalogosok és az elit Rangers alakulatok tagjai. Az amerikai tábornok állítása szerint ugyanakkor ők csak „ideiglenes jelleggel” állomásoznak Szíriában.

A tábornok hozzátette, hogy Rakka elszigetelése „nagyon jól halad”. Az ostromban segíthet az amerikai tengerészgyalogság tüzérségi egysége, amelyet 155 mm-es ágyúkkal szereltek fel.

A Szíriai Emberijogi Megfigyelőközpont közben azt állította, hogy a csütörtöki koalíciós légicsapások 23 polgári lakos, köztük 8 gyermek halálát okozták.

Az Iszlám Állam ellen közben az Oroszország által támogatott szíriai kormányhadsereg is harcol. Egy harmadik erő pedig a Törökország által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg.

Az, hogy az amerikaiak a kurdokat választották fő szövetségesüknek az Iszlám Állam elleni harcban, feszültté tette a viszonyt a NATO-szövetséges Törökországgal. A Szíriai Demokratikus Erők nevű csoport például „megszállóknak” nevezte a törököket és közölte, „nem szabad engedni, hogy további területeteket foglaljanak el Szíriában”.

Ankara azonban épp attól tart, hogy a szövetségen belül túlságosan befolyásosakká válnak a kurdok és ezért azt követeli Washingtontól, hogy kapjon nagyobb szerepet Rakka ostromában.

A dzsihadisták ellen fellépő nyugati és egyéb szereplők tehát megosztottak és Washingtonnak szövetségesei között lavírozva kell elősegítenie az Iszlám Állam legyőzését.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×