eur:
389
usd:
361.61
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Kiegyensúlyozott és nagyvonalú a német költségvetés-tervezet

A berlini kormánykoalíción belül fellépett feszültségekre bizonyára enyhítően hat a pénzügyminiszter által kidolgozott jövő évi költségvetés, amely nagyvonalúan gondoskodik a minisztériumok részéről előterjesztett igények anyagi kielégítéséről, egyben pedig a menekültekkel kapcsolatos kiadások fedezéséről. Wolfgang Schäuble ezen a héten terjeszti a képviselők elé a tökéletesen kiegyensúlyozott költségvetési tervezetét.

A pénzügyminiszter szemmel látható büszkeséggel jelentette be, hogy Németország államháztartása az elkövetkező években sem szorul kölcsönök felvételére. Ezt a gazdasági fejlődés és az ebből fakadó adóbevételek töretlen növekedése teszi lehetővé.

Wolfgang Schäuble ugyan a takarékosság minisztereként szerzett hírnevet magának, a héten előterjesztett és teljesen kiegyensúlyozott költségvetési tervezete ezúttal az egyes minisztériumok által támasztott követeléseknek szinte maradéktalanul eleget tesz. Így például a nemzetközi terrorizmus fenyegetésének elhárítására másfél milliárd euróval többet kap a belügyminisztérium, hogy az ország belső biztonságát szolgáló testület létszámát kétezer új alkalmazott felvételével erősítse.

Ugyanígy a védelmi minisztérium is az eredetileg tervezettnél közel 2 milliárd euróval nagyobb összegre számíthat jövőre, hogy eleget tegyen a NATO-n belüli német kötelezettségekkel járó kihívásoknak és megfelelő ütemben korszerűsíthesse katonai ütőképességét.

A most előterjesztendő államháztartási tervezet egyik legnagyobb tétele a menekültekkel kapcsolatos kiadások fedezése. A már német földön tartózkodó migránsok eltartására, valamint beilleszkedésük finanszírozására, továbbá a menekülések okainak helyszíni felszámolására a berlini kormány költségvetése az elkövetkező évre 19 milliárd eurót, 2020-ig pedig csaknem 80 milliárdot ütemez be.

Tudósítók ugyan ezúttal is arra számítanak, hogy a költségvetés-tervezet – mint minden évben, ezúttal is - hangos vitát vált majd ki a kormánypártok és az ellenzék között, de egybehangzó vélemények szerint a britek kiválása az Európai Unióból már a közeljövőben is beláthatatlan veszélyt jelenthet Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter Európában példa nélkül álló tervezetére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza
Aréna

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×