Infostart.hu
eur:
386.66
usd:
331.72
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Szlovákia polgárai továbbra is tartanak a menekültektől

Szlovákia polgárai továbbra is tartanak a menekültektől, a lakosság többsége ugyanis képtelen azonosulni a muszlim kultúra szlovákiai terjedésével - derült ki a Trencséni Alexander Dubček Egyetem által készített felmérésből.

Az egyetem politológiai tanszéke 1033 fő bevonásával készítette a közvélemény-kutatást; a felmérés tavaly november 1-jétől, idén január 31-ig, tehát három hónapon keresztül tartott. A kutatás szerint a válaszadók 61 százaléka véli úgy, hogy az Európai Uniónak csak azokat a menekülteket kellene befogadnia, akik életüket féltve, háborús övezetből érkeznek a területére.

 Marcel Lincényi, a felmérést végző bizottság vezetője arról tájékoztatott, hogy a válaszadók mindössze 7,6 százaléka gondolja azt, hogy a menekültek hasznot hozhatnak Szlovákia számára. Ezzel ellentétben a megkérdezettek háromnegyede fél attól, hogy a migránsok beáramlásával egyenes arányban növekszik majd a bűncselekmények száma az országban. A koordinátor szerint az aggodalmaskodók magas arányát az is előidézte, hogy a politikusok egy része a március 5-i parlamenti választások előtti kampányidőszakban a migránsokat érintő negatív kijelentéseket tett.

 A felmérésben azt a kérdést is feltették: zavarná-e ha migránsokat költöztetnének a szomszédjába vagy akárcsak a településére? A válaszadók többségét, 71 százalékát zavarná, ha a környékükön menekülttábor vagy befogadó központ nyílna. Ennél is magasabb azoknak az aránya, akik elleneznék, ha városukban mecsetet akarnának építeni a többségükben muszlim vallású menekültek. 100-ból 88 ember nem örülne ennek.

 Az embereket arról is megkérdezték, egyetértenek-e azzal, hogy a menekültek állandó szlovákiai lakhelyhez jussanak. A válaszadók többsége, 83 százaléka nem ért egyet ezzel. Marcel Lincényi ezt azzal magyarázza, hogy a lakosok döntő többsége attól tart, hogy a menekültek nem képesek tiszteletben tartani a szlovákiai hagyományokat és normákat. Maguk a szlovákok a felmérés szerint nem lennének hajlandók átvenni a migránsok egyes szokásait. A felmérés koordinátora úgy látja, hogy a visegrádi négyek tagországaiban hasonlók a polgárok menekültek miatti félelmei.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×