Infostart.hu
eur:
360.67
usd:
315.9
bux:
144138.35
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Egyre többen tüntetnek az iszlám ellen Németországban

A német tartományok belügyminiszterei Osnabrückben tartott idei értekezletükön aggodalommal nyilatkoztak az úgynevezett Pegida Mozgalom tüntetéseiről, amelyek résztvevői egyre hangosabban tiltakoznak az iszlám befolyás erősödése ellen. Drezdában a hét elején csaknem tízezren vonultak az utcára, és követelték, hogy a hatóságok vessenek gátat az "iszlám hatás eluralkodásának".

Egy héttel korábban Drezdában még 7 ezren, a hét elején azonban már csaknem 10 ezren vettek részt azon a békés tüntetésen, amelyen az iszlám befolyás féken tartását követelték a kormánytól.

Az akciót a magát Pegida Mozgalomnak nevező szervezet indította el. Az elnevezés betűszó, a nyugati világra gyakorolt iszlám befolyás megakadályozására alakult európai hazafiak kifejezésből tevődik össze és a menekültek befogadását szabályozó törvény radikális szigorítását szorgalmazza.

A Pegida együttműködik a szalafisták megfékezésére létrejött csoporttal, amely a gazdasági nehézségekkel küzdő Észak-Rajna-Vesztfália ipari városaiban hallat magáról.

A tartományi belügyminiszterek Osnabrückben tartott ezévi értekezletükön aggodalmuknak adtak hangot az iszlámmal szemben megnyilvánuló akciók miatt. A berlini kormánykoalícióban részt vevő Kereszténydemokrata Párt belügyi szakértője úgy vélte, hogy szélsőjobboldali erők megpróbálják saját céljaikra kihasználni az iszlámmal szemben mutatkozó bizonytalanságot.

A belügyminiszteri konferencián némi megelégedéssel tapasztalták, hogy mintegy válaszként a Pegida Mozgalom tüntetésére Drezdában mintegy 9 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak az nacionalizmus és az idegengyűlölet megnyilvánulásai ellen. Az értekezleten szóba került a kisebbik keresztény párt, a Keresztényszociális Unió azon kezdeményezése is, amely arra irányul, hogy a külföldről betelepülök a családi körben is csak németül beszéljenek.

A berlini koalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt parlamenti frakcióvezetője ezt élesen bírálta, rámutatva arra, hogy teljesen elhibázott lenne a lakószobákban folyó beszélgetések nyelvhasználatának hatósági kifürkészése.

A tervet számos újságcikk is kifogásolta, rámutatva arra, hogy a bevándorlók kultúrájának megőrzését szolgálja az anyanyelv használata és a két nyelven felnövekvő fiatalok a németországi kultúra sokrétűségét erősítik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Reagált az ügyészség: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-szerverközpontban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×