Infostart.hu
eur:
387.26
usd:
335.66
bux:
0
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Kilépett a szlovák-magyar híd a népi platformból

A szlovák-magyar Most-Híd párt úgy döntött, kilép a kereszténydemokratákkal és a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióval közösen létrehozott Népi Platformból. A döntés már napok óta lógott a levegőben, a Most-Híd elsőként hagyta el a már egy ideje haldokló jobboldali köteléket.

A Most-Híd, a KDH és az SDKÚ alkotta Népi Platform 2012 júliusában alakult azzal a céllal, hogy belpolitikai, európai és gazdasági kérdésekben szorosabbá fűzzék az együttműködést. A szövetség létrejöttekor a pártelnökök úgy fogalmaztak: céljuk, hogy az együttműködés ne csak várakozást keltsen, hanem konkrét eredményeket is hozzon.

Nos, az azóta eltelt időszakban ezek az eredmények elmaradtak. A Népi Platformnak a kegyelemdöfést minden bizonnyal a hétvégi államfőválasztás kudarca jelentette, amikoris a három párt közös jelöltje, Pavol Hru¹ovský jócskán leszerepelt; mindössze 3,3 százalékos eredményt ért el.

A Most-Híd vezetése ezután döntött a szövetségből való kilépésről. A párt erről szóló nyilatkozatában úgy fogalmaz: tíz nappal ezelőtt már hangot adtunk aggodalmainknak, és ezeket az elnökválasztás teljes mértékben beigazolta. A Népi Platform egyaránt képtelennek bizonyult az állampolgárok és a résztvevő felek elvárásainak beteljesítésére.

"Úgy döntöttünk, hogy tekintettel az elmúlt időszakra, tekintettel az elmúlt fél évre, amikor különféle problémákkal kellett megküzdenünk a Népi Platformon belül, kilépünk a Népi Platformból" - erősítette meg a párt döntését Bugár Béla.

A Most-Híd döntése a politológus szerint sem meglepő. Tokár Géza az Inforádiónak elmondta, az utóbbi időben annak lehettünk tanúi, hogy elmaradtak az platform által megígért egységes lépések.

"Elsősorban az őszi megyei választásokra gondolok, és olyan szimbolikus ügyekre, amelyeket fel kellett volna vállalni a platformon belül. Valószínűsíthető, hogy ez a három párt továbbra is együtt fog dolgozni valamilyen módon, de egyáltalán nem szervezetten teszik azt meg, hanem témától függően" - vélte a politológus.

A Most-Híd meggyőződése, hogy a szlovák jobboldalnak egy új arculatra van szüksége. Ennek kiépítéséhez most partnereket keresnek, és szeretnének együttműködni mindazokkal, akik részt vennének a politikai jobboldal megerősítésében Szlovákiában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik a horvát Luka Modrichoz hasonló kultikus futballsztár legyen, valószínűleg a Real Madridban kellene játszania – mondta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász a Liverpool játékosáról. A magyar válogatott csapatkapitánya újabb szabadrúgásgólja után sokadjára is bekerült az angol bajnoki forduló legjobbjai közé, ráadásul az értéke az egyik leghitelesebb becslés szerint már 100 millió euró.

Ali Laridzsáni halála Iránban fontosabb lehet, mint Ali Hamenei ajatollah megölése

Izrael azt állítja: megölte Irán biztonsági főnökét, aki gyakorlatilag az ország de facto vezetője volt. Irán megerősítette a halál tényét. A veterán Ali Laridzsani élete során több posztot is betöltött az államgépezetben és diplomataként is dolgozott. Elemzők szerint halála jelentősebb hatású, mint Hamenei ajatollah likvidálása.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×