Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Százéves újságot találtak a koronában

A pozsonyi Szent Márton-dómban ezen a héten megtekinthető a magyar Szent Korona másolata, amely felújítás miatt augusztusban került le a templom tornyának tetejéről.

A Szent Korona aranyozott másolatát nyáron szerelték le a restaurátorok, majd néhány hét alatt felújították. A 150 kilogrammos, 164 centiméter magas műalkotást ezen a héten délután egy és hét óra között lehet megtekinteni a székesegyházban.

A korona felújítása több meglepetéssel is szolgált. Belsejében egy 1905-ből származó újságot is találtak, ez azzal magyarázható, hogy utoljára ebben az évben emelték le a koronát a toronyról. Szintén találtak benne egy 1846-es német nyelvű színházi műsorlapot és egy 1785-ből származó pergament, ami részben megégett. Valószínű, hogy ez a dokumentum még az előző koronában is benne volt, ami egy 1833-as tűzvész során, lezuhant és megrongálódott.

A műtárgy rézlemezből készült, 164 centiméter magas és mintegy 150 kilogramm súlyú. Egy évszázada Wienstabl Móric helyi aranyműves műhelyében aranyozták be.

Jozef Halko, a pozsonyi egyházmegye szóvivője elmondta: a koronán három lövés nyomát is megtalálták, több szemtanú szerint is valószínűsíthető, hogy ez az 1968-as augusztusi események nyoma, ugyanis annakidején többen is látták, hogy az idegen katonák rálőttek a torony tetejére.

Pozsony egyik meghatározó történelmi épületét, a Duna bal partján álló Szent Márton-székesegyház felújítása július óta tart. Szakértők szerint a tüzetes felmérés után derül csak ki, milyen mértékű tatarozásra és felújításra lesz szükség.

1563 és 1830 között a pozsonyi dóm volt a magyar uralkodók koronázási temploma. Mai formáját 1877-ben nyerte el, helyén eredetileg román stílusú templom állt. Templomhajóját 1452-ben szentelték fel, majd a XV-XVIII. században további mellékhajókkal bővítették ki. Átfogó felújítási munkálatokat utoljára mintegy fél évszázaddal ezelőtt végeztek a a turisták által gyakran látogatott épületen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×