Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
324.38
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál
Pásztor Gabriella, az ELTE Atomfizikai Tanszék vezetője.
Nyitókép: ELTE Természettudományi Kar/Facebook

Részletek az ELTE-n induló űrtudományi laboratóriumról

Több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatással kezdheti meg működését a Kármán Tódor Űrtudományi Misszióvezérelt Nemzeti Laboratórium az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) - közölte az intézmény.

Az ELTE közleménye szerint a korábbi sikeres projektek eredményeire építve az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézete és a HUN-REN CSFK Csillagászati Intézet olyan validált modellezési, illetve szimulációs és szoftveres megoldásokat fejleszt a következő években, amelyek támogatják a kommunikációt, a navigációt, a távérzékelést és az űrbiztonságot.

A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett, Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumok továbbfejlesztése című pályázat keretében nyert támogatást, és egy olyan, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudásműhely koordinálja, amely sokéves munka eredményeként épülhetett ki az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetben.

A nyertes pályázat az „űrtechnológiák” társadalmi kihívására reagál, célja, hogy erősítse Magyarország tudásalapú versenyképességét a világűr békés célú hasznosításához szükséges módszertani és adatfeldolgozási kapacitásokkal.

Az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetében létrejövő új nemzeti laboratórium koordinációját Pásztor Gabriella, az Atomfizikai Tanszék vezetője látja el. A projekt szakmai előzményét a korábbi asztro- és részecskefizikai kiválósági programok (FIKP és TKP) adják.

Frei Zsolt, a projekt vezető kutatója a közleményben ismertette: az új laboratóriumban az alapkutatások mellett az ipari alkalmazásokra és a piaci hasznosításra is erőteljesen fókuszálnak.

Tájékoztatása szerint az ipari hasznosítás érdekében megerősítik a már működő, az ESA BILAR projekthez kapcsolódó AdCoelum Kft.-t, valamint egy új spin-off vállalat létrehozását is tervezik, amely az Európai Űrügynökség (ESA) LISA missziójához kapcsolódva nyújt majd szolgáltatásokat a gravitációs hullámok tanulmányozása terén.

Pásztor Gabriella koordinátor hozzátette: a program kiemelt lehetőségeket biztosít a pályakezdő kutatók és fizikus hallgatók számára is,

akik tanulmányaik alatt közvetlenül kapcsolódhatnak be nemzetközi kutatásokba és intézményeken átvelő együttműködésekbe.

A programban további tizenhárom projekt nyert támogatást. A 2026-ban induló projekt várhatóan 2030-ig tart.

Címlapról ajánljuk
Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×