Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke
Nyitókép: InfoRádió / YouTube

Halaszthatatlan a szakdolgozói béremelés – Tóth Gábor kórházszövetségi elnök az Arénában

Az egészségügyi szakdolgozók béremelését nem szabad tovább halogatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor a kórházi adósságállomány kezeléséről és az ágazatnak ígért 500 milliárd forintos többlettámogatás felhasználásáról is beszélt.

Nagy szükség van most már szakdolgozói béremelésre, az ágazatban jelenleg tevékenykedők mind elismerik ezt – rögzítette az InfoRádióban a bajai kórházat vezető Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke, hangsúlyozva: szükség van arra is, hogy az egészségügyben dolgozó, de nem egészségügyi dolgozók, például az „irodisták” ugyanúgy meg legyenek becsülve.

Hogy magát a szövetséget milyen módon vonták be a plusz pénzek elosztásáról zajló egyeztetésbe, arról elmondta: a szakminiszter egy nagy, temperamentumos, lendületes előadást tartott, a terveit vázolta.

„A pénz felosztásáról taxatíve nem volt szó, inkább az érintett területekről. Azt gondolom, ők még a minisztériumban is ezen dolgoznak” – folytatta.

A minisztériumban márpedig elő fog kerülni a kórházi adósságállomány témája is, amelynek megoldása eddig sokak számára nem volt követhető. Ha minden évben kifizetik a kórházak tartozását, majd az néhány hónap múlva az újratermelődik, akkor valami gondnak itt is lennie kell. Tóth Gábor szerint a rendszer „nem tökéletes”.

De hogyan lehetne az? A kórházszövetség elnöke szerint nincs sehol sem ilyen, a finanszírozás sem tökéletes másutt sem, és „mindegy az, hogy bismarcki alapú vagy beverage, vagy bármelyik formáról van szó”; több tényező szerepet játszik benne:

  1. azok, amik orvostechnikailag lehetségesek, mindig drágábbak és mindig gyorsabban emelkedik az áruk, mint bármelyik országnak a gazdasága, és itt már eleve van egy hiátus
  2. a finanszírozás nagyon ördögi valami, három dolognak kéne neki megfelelni
    - fenntartható legyen az államháztartás szempontjából
    - motiváló legyen annak, aki benne dolgozik, vagyis az egészségügyi szakszemélyzetnek
    - betegelégedettséget és hozzáférést biztosítson.

„Ezt a hármat összerakni úgy, hogy mindenkinek 100 százalékos elégedettsége legyen, nem sok helyen tudom, hogy sikerült a világban” – ecsetelte.

Szerinte az egészségügy megítélése a betegek részéről rosszabb, mint amilyen eredményei ténylegesen vannak, e méltánytalanságra az alábbi példát említette: nagyon sokan kint dolgoznak Nyugat-Európában, aztán amikor egy kicsit az egészségük megbillen, megjelennek Magyarországon.

Herczeg Zsolt teljes beszélgetését alább megtekintheti, meghallgathatja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×