Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: pixabay

Megvan az Év Fája verseny győztese

A döntőbe hét település hét kedvenc fája jutott, a közönség közülük választotta ki a győztest a május 10. és június 30. között zajló online szavazáson. Idén a szavazás teljes ideje alatt titkos volt a verseny pillanatnyi állása.

Az első magyarországi Év Fája díjat 2010-ben adta át az Ökotárs Alapítvány, a versenyt azóta minden évben megrendezik, népszerűségét mutatja, hogy évente több ezren adják le szavazatukat kedvenc fáikra. A magyarországi győztesek nevezhetnek az Európai Év Fája versenybe is, amelyet az elmúlt években többször is magyar fa nyert meg. A versenyben nem a fa szépsége, a mérete vagy az életkora számít. Inkább a története, ahogy a közösség ereje is, ami köré szerveződik – írja az Index.

Az idei győztest – 720 szavazattal – Az emlékek fája, egy 150 éves platánfa lett, amit a békéscsabai Gerlai Wenckheim Társaság Egyesület nevezett a versenybe. A verseny helyezettjei:

  1. hely: Az emlékek fája – platán Békéscsaba Gerla, 720 szavazat
  2. hely: A vigyázó tölgy – Kiskunhalas Harkakötöny, 550 szavazat
  3. hely: Kapu a farmosi szikesekhez; átjáró a természetbe – fűzfa, Farmos, 402 szavazat
  4. hely: A szadaiak fája – eperfa, Szada Székely-kert, 379 szavazat
  5. hely: Basafa – tölgyfa, Nagykőrös Lencsés-Világos, 326 szavazat
  6. hely: A Komáromi Selye János kórház (egykori Gyürky-Solymossy kastélykert) nevezetes tölgyfája – Komárom, 245 szavazat
  7. hely: A „MI büszke 1953-asok” fája – platán, Budapest Margitsziget, 225 szavazat

A díjátadó rendezvényen kihirdették az Ökotárs Alapítvány FoZsu emlékösztöndíjának nyerteseit is. Az ösztöndíjat 2024-ben alapították az első igazgató, Foltányi Zsuzsa emlékére. Az ösztöndíjban azok az egyetemi hallgatók részesülhetnek, akik kimagasló tanulmányi eredményeik mellett közösségeikben is aktívan tesznek a környezeti és társadalmi változásért.

Az idei jelentkezők közül a kuratórium döntése alapján az ELTE, a Corvinus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egy-egy hallgatóját támogatja az Ökotárs a 2025–26-os tanévben kutatási programjának megvalósításában. Az ösztöndíjasok a szigetszentmiklósi Kavicsos-tó élővilágát, a beporzóknak a városi emberek jóllétére gyakorolt hatását és a gyöngybagoly biológiai védekezésben való szerepét fogják vizsgálni – olvasható.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×