A 2300 kilométer hosszan elnyúló Nagy-korallzátony pusztulása miatt a kutatók már 2018-ban megkongatták a vészharangot. Akkor az Ausztrál Tengertudományi Intézet (AIMS) jelentéséből az derült ki, hogy az északi zátonyokon, amelyek a leginkább megsínylették a tengeri hőhullámokat, a korallborítás csaknem fele odaveszett. A teljes korallborítás a 2016-ban mért 22 százalékról 2018-ban 14 százalékra csökkent − írja a bien.hu.

Az ausztrál kormány 2012-ben felvette a ​​tasmániai óriási moszaterdőket a veszélyeztetett ökológiai közösség listájára. Mára azonban nem sok minden maradt, az évtizedek alatt a moszaterdők több mint 95 százaléka eltűnt.

A tasmániai óriási moszaterdők az úgynevezett Nagy déli zátony, a mérsékelt éghajlatú sziklás zátonyok hatalmas rendszerének részét képezték. Nyugat-Ausztráliában, Kalbarritól mintegy 8000 km-re, Ausztrália zord déli partjainál és Tasmaniánál környékén, valamint Új-Dél-Wales északi részéig terjedtek ki -írja a portál.

A déli zátony moszaterdői több száz olyan fajnak adnak otthont, amelyek sehol másutt nem találhatók meg a Földön. Becslések szerint 10 000 fajt még nem is sikerült azonosítani. A zátony emellett a halászati ​​és turisztikai iparágakat is mintegy 10 milliárd dollár értékben támogatja.

Azonban, bár a legtöbb tudós egyetért abban, hogy a Nagy déli zátony általános egészségi állapota jobb, mint északi társáé, az éghajlatváltozás egyre nagyobb veszélyt jelent. Míg az óceán hőmérsékletének emelkedése pusztító korallfehéredéshez vezetett a Nagy-korallzátonynál, a moszat is megszenvedi, ha az óceán hőmérséklete a déli területeken emelkedik. A tudósok mindent megtesznek, hogy megmentsék a korallzátonyokat. A korall-infúziótól kezdve a hőálló mikroalgákon át sok mindennel kísérleteznek.

A címlapkép illusztráció