Infostart.hu
eur:
361.92
usd:
317.5
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Nyitókép: Biontech

Karikó Katalin nyáron ünnepel majd igazán

Az mRNS-oltásokban alkalmazott technológia mögött álló magyar kutató felfedezésének számtalan további felhasználási lehetősége is van a koronavírus elleni vakcina mellett.

Tavaly novemberben derült ki, hogy mind a Pfizer, mind a Moderna mRNS-technológián alapuló oltásának klinikai kísérletei 90 százalék fölötti eredménnyel zárultak. Azóta a való életből származó adatok megerősítették a magas hatékonyságot, amely a látszólag új, valójában azonban évtizedek óta fejlesztett hírvivő RNS technológiának köszönhető.

A kimondottan biztonságos és hatékony megoldás olyan régi ellenfelekkel szemben is nyerő pozícióba hozhatja az emberiséget, mint a HIV vagy a különösen a koraszülöttekre nagy veszélyt jelentő RSV, egyes ráktípusok, mint a melanóma vagy az agytumorok, de még autoimmun betegségek kezelésére is felhasználhatják a jövőben, sőt, a sarlósejtes megbetegedés génterápiájában is hasznos eszköz lehet, írja a CNN.

Karikó Katalin a kilencvenes években kezdett el a technológiával foglalkozni Pennsylvaniában. Munkájával kapcsolatosan a szakácskönyv analógiáját használhatjuk: a test DNS-e a szakácskönyv, a hírvivő RNS a recept másolata, amely gyorsan eltűnik. Genetikai betegségek esetében arra használható, hogy utasítsa a sejteket egy fehérje egészséges másolatának elkészítésére. Vakcinákban való felhasználásnál megmondja a sejteknek, hogy készítsenek egy vírusdarabnak látszó dolgot, amire válaszul a szervezet antitesteket és speciális immunsejteket termel.

Gyors és hatékony

A koncepció nem keltett nagy figyelmet, Karikó Katalin viszont következetesen folytatta a munkát, az utóbbi 15 évben Drew Weissmann-nal együtt. Amikor a világ figyelme a koronavírus elleni oltás felé fordult, rájött, hogy a technológia hatalmas segítség lehet, hiszen a tradicionális módszerrel sokkal tovább tart oltást fejleszteni, mint mRNS-sel: ahogy Drew Weissmann mondja, csak a szekvenált minta szükséges.

Amint a kínaiak elkészítették a szekvenálást, ők megkezdték a munkát, néhány hét múlva pedig már állatokat oltottak a kísérleti vakcinával.

Sőt, valójában Weissmann laborjában már a pandémia előtt is dolgoztak herpeszvírus és HIV elleni oltáson, melyek munkálatait a járvány miatt halasztották el.

Tudta, hogy működni fog

"Arra számítottam, hogy az oltás működni fog. Sok kísérlet állt mögöttünk, bíztam abban, hogy működik majd, és nagyon örültem neki" – mondta el Karikó Katalin a CNN-nek, hozzátéve, hogy egy zacskó csokoládéba mártott mogyoró elfogyasztásával ünnepelte meg a sikert, amely nem jött könnyen. Elmondása szerint nem hittek sokan abban, hogy a hírvivő RNS terápiás megoldást nyújthat. Ennek ellenére sem hagyta abba a munkát Drew Weissmann-nal, és a Pennsylvania Egyetemen kidolgozták a technológiát, mely során az RNS egy komponensét cserélték ki. Ez lehetővé tette a különböző terápiás felhasználásokat, illetve mint kiderült, oltásokban is felhasználhatóvá tette azt. "Időbe telt, mire az emberek felfedezték a felfedezésünket. Most nagy öröm, hogy két oltás alapja lehet a technológiánk, de igazán

akkor fogunk ünnepelni, ha véget ér ez a sok szenvedés,

nehézség, ezek a szörnyű idők. Talán nyárra elfelejthetünk majd a vírust. Én akkor fogok igazán ünnepelni."

A lehetőségek tárháza végtelen

Weissmann a CNN-nek azt is elmondta, hogy pán-koronavírus elleni oltáson is dolgoznak, amellett, hogy a Moderna a technológián alapuló, személyre szabott rák elleni oltásokat fejleszt, de folynak kutatások olyan vakcinákon is, amelyek a különböző ráktípusok leküzdésére taníthatnák meg testünket. A szklerózis multiplex terén már sikeres állatkísérletek is lezajlottak mRNS-vakcinával: az egerekben sikerült az immunrendszert megállítani annak eltompítása nélkül abban, hogy tovább pusztítsa az idegek mielinbevonatát, és még az is lehetséges, hogy a Lyme-kórral szemben is hírvivő RNS-en alapuló oltással tudunk védelmet kiépíteni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×