Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
331.6
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Airbus.com

Átalakítják a légiközlekedést a hidrogénhajtású repülőgépek

A világ első „nulla kibocsátású” repülőgépének három koncepcióját mutatta be az Airbus. Állítása szerint ezek a repülőgépek 2035-re állhatnak forgalomba.

Ez egy történelmi pillanat az egész kereskedelmi repülési ágazat számára, és vezető szerepet kívánunk játszani ebben az átmenetben – jelentette ki Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója, és hozzátette, a bemutatott, hidrogénhajtású modell jelentősen csökkentheti a légi közlekedés éghajlatra gyakorolt hatását, igaz, az új repülőgépek üzembe helyezése előtt a repülőtereknek nagy összegű beruházásokra lesz szükségük, a hidrogénnel való tankolás miatt – írja a hirado.hu.

A három repülőgép közül az egyik turbólégcsavaros szerkezetű, és több mint 3000 kilométer távolságra lesz képes, és akár 200 utast is szállíthat. A második bemutatott repülő légcsavaros szerkezetet kap, ami rövid távok átszelésére lesz alkalmas. Az első kettőtől formájában különbözik a harmadik típus, hiszen ennél a szárny tulajdonképpen egybeolvad a gép törzsével.

Az újonnan bemutatott gépek mind a három koncepcióját módosított gázturbinás motorok működtetik, amelyek üzemanyagként folyékony hidrogént égetnek, és elektromos áramot termelnek. Ez egy rendkívül hatékony hibrid-elektromos meghajtási rendszert hoz létre az Airbus szerint. A repülőgép működéséhez felhasznált hidrogént az Airbus megújuló energiából állítja elő, elektrolízissel a vízből nyerik ki, ezzel a módszerrel elkerülhető a szén-dioxid-kibocsátás.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×