Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
315.12
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Először gyűjtöttek üstökösből származó porszemcséket a Föld felszínén

Első ízben sikerült amerikai és japán kutatóknak üstökösből származó porszemcséket gyűjteni a Föld felszínén, a kutatásokról az Earth and Planetary Science Letters című tudományos folyóiratban jelent meg tanulmány.

A tudósok az Antarktiszon, a japán Sziova kutatóállomástól 16 kilométerre északra vettek jégmintát közel 18 méteres mélységből. A jég felolvasztása után 10-60 mikrométer átmérőjű (mikrométer a milliméter ezredrésze) részecskéket fedeztek fel, amelyekről eredetileg azt hitték, hogy a régmúltban becsapódott meteoritokból származnak - olvasható a PhysOrg hírportálon.

Negyven részecskéről azonban bebizonyosodott, hogy tulajdonságaikat tekintve csaknem teljes egybeesést mutatnak az amerikai Stardust (Csillagpor) űrszonda által a Wild2 üstökös kómájából, a magja körül keletkező gázfelhőből vett mintával. Korábban a tudósok úgy vélték, hogy a parányi porszemcsék nem élhetik túl a Föld légkörén át való száguldást, nem beszélve a landolási helyszínen uralkodó zord viszonyokat.

A lelet azért izgalmas, mivel azt jelenti, hogy a kutatók több üstökösporra tehetnek szert, mint amennyit a légkör felső rétegeiben az e célból kifejlesztett, aerogéllel töltött ragacsos gyűjtőlemez segítségével ejthetnének csapdába. Már az első jégfuratban 40 szemcsét találtak.

Az üstökösök vizsgálata pedig azért fontos, mert a Naprendszer kialakulásakor visszamaradt porból, jégből, gázból és szilikátokból képződtek. Így kutatásuk sokat elárulhat a Naprendszer eredetéről, másrészt vizsgálatuk révén a tudósok választ kaphatnak arra a kérdésre, hogy valóban az üstökösöknek köszönhetően alakult-e ki az élet a Földön.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×