Infostart.hu
eur:
362.74
usd:
314.41
bux:
150471.68
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A szaglás élessége megjósolhatja a várható élettartamot

A szaglás idős kori élessége megjósolhatja a várható élettartamot: mérések alapján az orvosok megmondhatják, életben lesz-e páciensük még öt évig - derült ki egy amerikai tanulmányból.

A PLoS One tudományos folyóiratban megjelent kutatás szerzői 3000 felnőtt vizsgálatával megállapították, hogy a legrosszabb szaglásúak 39 százaléka öt éven belül meghalt, miközben a jó szaglásúaknak csak 10 százaléka.

A szaglás hanyatlása nem közvetlenül kapcsolatos a halállal, ám korai figyelmeztető jel lehet: mindenkinek, aki tartós változásokat tapasztal, orvoshoz kell mennie - írták a tudósok.

A Chicagói Egyetem kutatói 57-85 éves önkénteseket kértek fel, hogy vegyenek részt egy gyors illatteszten. Filctoll hegyébe itatott szagokat kellett azonosítaniuk, volt köztük borsmenta, narancs, hal, rózsa és bőr.

Öt évvel később a legrosszabb szaglású, 4-5 hibát ejtő résztvevők körülbelül 39 százaléka halálozott el. A közepesen teljesítők 19 százaléka, az egészséges szaglásúaknak csak 10 százaléka nem volt életben az időszak végén.

Amikor figyelembe vettek egyéb tényezőket is - életkor, táplálkozási, dohányzási szokások, szegénység és általános egészségi állapot, még mindig a leggyengébb szaglásúak élete volt a legnagyobb veszélyben.

"A szaglás romlása nem közvetlenül vezet a halálhoz, de idejében jelezheti, hogy valami nincs rendben a szervezetben, és ennek felismeréséhez tanulmányunk gyors, olcsó módszert adhat" - mondta Jayant Pinto, a kutatás vezetője.

Nem tudni, hogyan függ össze a szaglás élessége és az élettartam, ez további kutatást igényel.

Címlapról ajánljuk

Akciófotók Paksról: megkezdődött a fenékküszöb beépítése, érkezik a másik bárka is

„Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, és fotókat is közzétett.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×