A kiszorítási hatást a közgazdaságtan általában az állami költekezéshez kapcsolja. Ha a gazdaság közel van a teljes foglalkoztatottsághoz, a magánszektor az adott kamatszinten már az összes rendelkezésre álló hitelt felhasználja, így a hiányt finanszírozó államnak magasabb kamatot kell kínálnia a forrásokért. Ez visszafogja a magánberuházásokat – írja a Portfolio.

Paul Krugman hangsúlyozza, hogy az érvelés csak ilyenkor igaz: a 2008-as válság után, magas munkanélküliségnél az állami hiány inkább „bevonzza" a magánberuházást. Most viszont viszonylag alacsony a munkanélküliség és emelkedett az infláció, így a kiszorítás jogos aggodalom.

Az AI-beruházások azért ellenállóak, mert a pénz nagy része nem épületekre, hanem berendezésekre és szoftverekre megy, és a gyorsan amortizálódó GPU-knál a hitelköltség sokkal kevésbé számít, mint a hosszú élettartamú épületeknél. A kamat mellett más csatornák is vannak: az adatközpontok zabálják a szűkös villamos energiát, a külföldön gyártott félvezetők iránti kereslet pedig a memóriachipek árának megugrásához („RAM-apokalipszis") vezetett, ami az autóiparnak és a számítógépgyártóknak is fáj.

Az adatközpont-boomot ráadásul az adórendszer, különösen Trump adótörvénye (One Big Beautiful Bill) révén gyakorlatilag az adófizetők pénzéből támogatják. Kettős mércét is lát: ha egy állami program 80 milliárd dollárt költene egy kudarcba fulladt projektre, az végeláthatatlan kongresszusi meghallgatások tárgya lenne, a magánszektorban elhibázott befektetés pazarlására viszont szót sem fecsérelnek. Példaként a Meta metaverzum-projektjét említi. A vállalat virtuálisvalóság-részlege, a Reality Labs 2020 óta nagyjából 80 milliárd dollárt veszített.