Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
315.15
bux:
150273.79
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A mesterséges édesítők fokozhatják a cukorbaj kockázatát

A mesterséges édesítők fokozhatják a cukorbaj kockázatát egy kutatás szerint, amelyben egereken és embereken vizsgálták a szacharin, a szukralóz és az aszpartám hatásait.

A tanulmány felveti a cukor "egészségesebb alternatívájának" tartott mesterséges édesítők átértékelésének kérdését. A kutatók azt találták ugyanis, hogy ez utóbbiak fogyasztása megváltoztatta a bélrendszer mikrobáinak egyensúlyát, ezzel emésztőszervi betegségeknek - köztük a diabétesznek - tette ki a szervezetet.

"A mesterséges édesítők hozzájárulhatnak a vércukorszint túlzott emelkedéséhez, miközben éppen ez ellen javasolják a fogyasztásukat" - magyarázta Eran Elinav, az izraeli Weizman Tudományos Intézet munkatársa, a kutatás egyik vezetője.

A kalóriamentes mesterséges édesítőket széles körben használják diétás üdítők, cukormentes joghurtok és édességek gyártásához, emellett testsúlycsökkentésre, valamint a cukorbetegség megelőzésére és kezelésére ajánlják őket.

A kutatásban részt nem vevő Nita Forouhi, a Cambridge-i Egyetem orvosi kutatási tanácsának programvezetője szerint azonban a bizonyítékok egyelőre nem elegendőek ahhoz, hogy az egészségügyi ajánlásokon változtassanak.

Az elhízás és a cukorbetegség világszerte járványos méreteket ölt, ellenük az egészségesebb étrend részeként nemcsak a cukorfogyasztás csökkentését, hanem a diétás, light termékek választását is javasolják, amelyek a cukorral készült ételeket-italokat helyettesítik és mesterséges édesítőket tartalmaznak.

Elinav kutatócsoportja egerekkel és emberekkel is végzett teszteket, az eredményeket számos alkalommal ismétléssel ellenőrizték. Három gyakori édesítőt vizsgáltak: a szacharint, a szukralózt és az aszpartámot.

Azoknál az egereknél, amelyek glükózzal (szőlőcukor) és egy édesítővel dúsított vizet kaptak, glükózintolerancia - a cukorfeldolgozás zavara - alakult ki, ellentétben azokkal az egerekkel, amelyek tiszta vizet vagy cukros vizet ittak. A mesterséges édesítők azért hatottak így, mert megváltoztatták a bél mikrobáinak egyensúlyát.

A kutatók ezután mintegy 400 embert vizsgáltak meg és azt találták, hogy a mesterséges édesítőket fogyasztók bélflórája jelentősen eltért azokétól, akiknek az étrendjében nem szerepeltek ezek a szerek. Az előbbieknél a cukorbetegséget előjelző értékeket: magas vércukorszintet és glükózintoleranciát tapasztaltak.

Ezután hét önkéntest, akik egyébként nem éltek mesterséges édesítőkkel, hétnapos, ellenőrzött étrendre kértek meg, melyben magas volt az édesítőbevitel. Azt tapasztalták, hogy már négy nap után megemelkedett a vércukruk és átalakult a bélflórájuk összetétele, ahogyan az egereknél - írták a tudósok a Nature tudományos magazin friss számában.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
"A gazdagokat nem az zavarja, hogy be kell fizetniük évente 10-20 millió forint vagyonadót"

"A gazdagokat nem az zavarja, hogy be kell fizetniük évente 10-20 millió forint vagyonadót"

A választások után látványosan javult Magyarország külső megítélése: estek a kötvényhozamok, erősödött a befektetői érdeklődés, és több magyar részvénynél is gyors átárazódás indult. Varga-Szilágyi Péter, a WOOD & Co. magyar irodájának managing partnere szerint a politikai és intézményi fordulat indokolta a kockázati prémium csökkenését, de a piac sok bizalmat megelőlegezett a gazdaságpolitikának – most eljött a teljesítés ideje. A közép-európai piacokról, a vagyonos ügyfelek befektetési stratégiájáról és az AI hatásairól beszélgettünk, miközben arra is fény derült, mi zavarja igazán a vagyonadó kapcsán a dúsgazdag magyarokat. Ezeket a témákat alaposan kitárgyaljuk a WOOD & Co. és a Portfolio szeptemberi konferenciáján is – érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×