Testünket vérrel a szívünk bal kamrájában kiinduló főverőér, az aorta látja el. A szívből eredő másik nagy ér a tüdő verőér, mely a tüdőbe juttatja az egész testből a szívbe visszaérkező vért, hogy ott megint megteljen oxigénnel.

Ha a két főverőérben lévő billentyű betegség következtében károsodik, súlyos vérkeringési zavar lép fel, ezért ilyenkor műtétre van szükség. A műtét vagy mesterséges billentyű bevarrása, vagy halott donorból származó, ugyanolyan billentyű beültetése.

Korábban megkísérelték állati szívbillentyűk használatát is, de ennek eredményei nem bizonyultak megfelelőnek. A most alkalmazott műbillentyűk már kitűnően működnek, de a betegnek élete végéig kell alvadásgátló kezelést kapnia, ami ugyancsak megnehezíti alkalmazásukat.

Ennek megfelelően a ma beültetett billentyűk háromnegyede idegen donortól származó szerv beültetése. Az angol szívsebészet legtekintélyesebb alakja, Magdi Yacoub professzor és munkatársai viszont úgy gondolták, hogy a szervezet saját szöveteihez mindenképp jobban tud alkalmazkodni, mint más emberből kapott testszövethez.

A munkacsoport 1994-ben kezdte el azt a vizsgálatot, melyben az aortabillentyű átültetésére szoruló betegek fele halottból kiemelt billentyűt kapott, a másik csoportnak pedig kivették a tüdő főverőérben lévő, saját billentyűjét és azt varrták át az aortájába. Ezek a betegek aztán tüdő főverőérbe tartozó billentyűt kaptak idegen donortól.

A műtéti sorozat hét esztendeig tartott és mindkét csoportba 108 beteg került. Az aortabillentyű megterhelése sokkal nagyobb, mint a tüdőverőérben lévő billentyűé, ezért vélték a kutatók, hogy a beteg szervezete jobban jár azzal, ha a tüdő főverőérből átvarrt saját billentyűt igyekszik átépíteni az új feladathoz, és a kisebb terhelésű tüdőverőérbe kap szervátültetésként idegen szövetet.

Tíz év után a saját billentyűcserével kezelt betegeknek csak egy százaléka volt halott, míg a hagyományos módon, szervátültetésen átesetteknek három százaléka.