Az ELTE Társadalomtudományi Kara (ELTE TÁTK) és a Soteria Alapítvány 2010. júliusában fejezte be kétlépcsős kutatási programját, amelynek során a szociális célú európai uniós források hazai felhasználását vizsgálták a szakértők.

A megállapításokat összegző sajtóközleményben a kutatók kiemelik: félő, hogy ha fennmarad a forráselosztás jelenlegi rendszere, akkor pár év múlva az derül majd ki a statisztikai évkönyvekből, hogy habár hihetetlen mennyiségű pénzt használtunk fel, a megcélzott társadalmi csoportok helyzetében semmiféle pozitív változás nem következett be. A tapasztalatok szerint ugyanis a pályázók többsége, a fejlesztésnek álcázott projektjeikkel csupán hosszú évek forráshiányát enyhítik, működési költségvetésük réseit tömködik be.

A Bugarszki Zsolt vezette kutatás eredményei szerint az Európai Unió Strukturális Alapjaiból érkező források elosztása során az elsődleges szempont a pénzlehívás maximalizálása, és a források visszafizetések biztos elkerülése - olvasható az ELTE TÁTK hírlevelében.

"A programok jó része valójában nem is igazi újítás, hanem működő, már bevált támogatási csatornákon áramolnak a források. Nem egy esetben úgy látjuk, hogy felmerül a gyanú: működési kiadásokat álcáznak valódi fejlesztésnek, reformnak" - írják a kutatók. Meglátásuk szerint új megoldások kipróbálására, hosszútávra mutató, alapvető szerkezeti, teljes intézményrendszert megváltoztató fejlesztésekre alig van példa, ágazatközi, az elkülönülő szférákat, például a szociális ellátás, foglalkoztatás, közoktatás, egészségügy, kommunikáció, infrastrukturális beruházás, vidékfejlesztés problémáit egyszerre megmozgató, összehangoltan futó programok pedig nem indulnak.

A kutatás során készített interjúk és költségvetések elemzése alapján úgy tűnik, ebben a felemás rendszerben ráadásul partnerként működik együtt a programokat tervező, a pályázatokat lebonyolító és a projekteket megvalósító pályázó is. Miközben ugyanis a fejlesztési célokat tervezők nagyon fontos változások elérését tűzték ki, a pályázati felhívásokat készítők kevesebb kockázatot vállalnak, a valójában mélyreható változást nem generáló, a már bevett gyakorlatokat és mechanizmusokat finanszírozó programjaikkal.

A szakértők szerint a hazánkba érkező források jellemzően elaprózódnak, makroszintű eredményességük, a különféle társadalmi rétegekre gyakorolt hatásuk gyakorlatilag nyomon követhetetlen. A minden fejlesztés esetében érvényesítendő úgynevezett horizontális esélyegyenlőségi szempontok - például a férfiak és nők esélyegyenlősége, a cigányság és a fogyatékkal élők helyzetének javítása - érvényesítése nagyon gyenge, eredményei pedig láthatatlanok. Mint írják, a források felhasználása a külső szemlélő, a programokat végső soron finanszírozó európai, illetve hazai állampolgár, de még az ezzel foglalkozó szakértő számára is átláthatatlan.

A kutatási program márciusban közzétett első eredményei is, illetve a frissen publikált adatok is azt a megállapítást támasztják alá az ELTE és a Soteria szakértői szerint, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség alapvető működési hibákkal dolgozik. Jelenlegi rendszerében olyan alapvető kérdésekre nem lehet választ kapni, hogy vajon egy adott célcsoport - a vizsgált esetben a fogyatékkal élők -, milyen mértékben részesültek közösségi forrásokból. A NFÜ 2004. évig visszamenőleg nem tudott vonatkozó adatokat átadni a kutatóknak.

A szakértők a helyzet kezelése érdekében javaslatokat is megfogalmaztak. Javasolják többek között, hogy a fejlesztési projektek teljes dokumentációja kerüljön nyilvánosságra, tegyék érdekeltté a fejlesztéseket végrehajtó intézményrendszerben dolgozókat a pályázatok sikerességében, és valódi, az intézményrendszereket átalakító fejlesztési programok kerüljenek kidolgozásra, amelyeket aztán következetesen végre is hajtanak.