Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Édesszájúbbak a fiúk, mint a lányok?

A lányok jobban érzik az ízeket, a fiúk viszont édesszájúbbak - írja egy friss tanulmány. Átlagosan a fiúk 10 százalékkal több savanyú és 20 százalékkal több édes ízre van szükségük ahhoz, hogy megállapítsák, hogy egy ételnek milyen az íze.

A fiúk egyébiránt a vad és extrém ízeket kedvelik, ellentétben a lányokkal, akik inkább a visszafogott ízekre buknak. A tanulmányhoz kilencezer iskolai diák ízlését tesztelték le úgy, hogy ételmintákat adtak nekik, és étkezési szokásaikról kérdezgették őket.

Az egyik meglepetés az volt, hogy a megkérdezettek harmada kedveli a cukormentes üdítőitalokat. A legnagyobb változás az ízlésben 13-14 éves korban áll be, amikor a gyerekek elkezdik megkedvelni a savanyú ízeket, és az édes iránti rajongásuk csökken.

Bodil Allesen-Holm, a kutatás vezetője azt mondta, az eredmények fontosak lehetnek az élelmiszeriparnak és a szülőknek. Ráadásul a segítségével egészséges rágcsálnivalókat is ki lehet fejleszteni.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×