Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
324.89
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Egyre paranoiásabb lesz a világ

Korábban azt gondolták, hogy az üldözési mánia kizárólag a skizofrénekre jellemző, egyre több bizonyíték utal azonban a paranoia viszonylag gyakori előfordulására.

Daniel Freeman brit pszichológus szerint a londoniak negyedének rendszeresen paranaoid gondolatai vannak. Igaz, az üldözési mániának sok fokozata van: az alaptalan, enyhe félelemtől egészen a tudathasadásos betegek súlyos érzékcsalódásáig, ami erőszakos cselekvésekre sarkallhatja őket.

A paranoia alaptalan vagy túlzott félelmet jelent azzal kapcsolatban, hogy valaki ártani akar nekünk. Ebbe az is belefér, ha azt gondoljuk, hogy valaki szándékosan idegesít, vagy bámul, kinevet minket, esetleg gesztusokkal akar kifigurázni.

Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végzett felmérések szerint az üldözési mánia lassan növekszik ezekben az országokban, igaz, az adatok rendkívül széles skálán szórnak, 5-től 50 százalékig.

Egy brit felmérésben 8.500 felnőtt közül 21 százalék gondolta úgy, hogy már cselekedtek ellene szándékosan. Ezer New York-i közül pedig 11 százalék érezte már úgy, hogy követik vagy kémkednek utána.

Gyanús utastársak

Daniel Freeman kísérletében kétszáz véletlenül kiválasztott, mentálisan egészséges londoni vett részt virtuális metróutazáson. Az animált utastársak viselkedését semlegesnek állították be, mégis, az emberek 40 százaléka kellemetlen tapasztalatról számolt be, azt állítva, hogy a virtuális szereplők agresszívak voltak, obszcén gesztusokat tettek, vagy verekedést akartak kezdeményezni.

A szakember kijelentette: a nagyvárosokban sok félreérthető esemény válthat ki paranoid gondolatokat. Mivel kevés információ birtokában hozunk gyors döntéseket, a folyamat elkerülhetetlenül hibákhoz vezet.

Jim van Os, a Maastrichti Egyetem professzora arra hívta fel a figyelmet, hogy a paranoiát nem minden esetben kell kezelni, csak akkor, ha zavarja a mindennapi életvitelt.

Más szakemberek a 2001. szeptember 11-i terrortámadással és annak utóhatásával magyarázzák a paranoid gondolatok gyakoribbá válását, hiszen például az Egyesült Államokban sokszor rendeltek el különböző fokozatú terrorkészültséget, és fokozott körültekintésre kérték az embereket.

Mások azt is hozzáteszik, hogy egy kis adag paranoia nem árt, hiszen az emberek többsége ugyan nem akar nekünk ártani, de néhányan igen, így jobb résen lenni.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×