Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szilágyi Áron: van még bennem tűz

Az olimpiai címvédő kardvívó szerint az volt az elődöntőbe jutás kulcsa, hogy nyugodt tudott maradni a trükköket bevető román rivális ellen.

Éremért vívhat Szilágyi Áron a riói olimpián, miután a kardozók versenyének negyeddöntőjében 15-10-re legyőzte a román Tiberiu Dolniceanut.

„Előre is sejtettem, hogy kőkemény meccs vár rám, mert szoros asszókat szoktunk vívni Tiberiuval, aki legutóbb le is győzött. Örülök annak, hogy a taktika bevált. Az edzőm, Decsi András végig csak azt kiabálta, hogy maradjak nyugodt, és ne foglalkozzak se a zsűrivel, se az ellenféllel. Ő mindent bevetett, amit lehetett, cipőt fűzött, kardot cserélt. Örülök, hogy ezt meg tudtam emészteni, mert ez kellett a győzelemhez” – kezdte az értékelést a címvédő.

A Vasas sportolójára az elődöntőben a dél-koreai Kim Jung Hvan vár.

„Rutinos vívóról van szó, aki jó formában van, ellenei is kemény csatára számítok, amelyen elő kell vennem az összes fegyveremet. A legutóbbi egyéni és csapatmérkőzésünkön is legyőztem, és most is bizakodóan tekintek előre. Az biztos, hogy maximumot ki fogom adni magamból. Van még bennem tűz és erő, ezt kell megtartani és fokozni. Remélem, hogy topformában tudok kijönni a pástra” – tetette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×