Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.2
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A nulláról építette fel magát Douchev-Janics Natasa

A Győr háromszoros olimpiai bajnoka készen áll az olimpiára. Az InfoRádió Víztükör magazinjában elmondta: a sikeres felkészülésében a győri klubtársai is nagy szerepet játszottak.

A moszkvai Európa-bajnokságon hatodik lett kajak 200 méteren, ezért nem emlékszik vissza jól szívvel erre a kontinenstornára.

„Egyrészt fejben nem voltam ott, másrészt előzetesen sem számoltunk a jó Eb-szerepléssel. Kemény edzőtáboron voltunk túl, az alapozás sokat kivett belőlem azokban a hetekben” – mondta Douchev-Janics Natasa, de gyorsan hozzátette: most már remek formában érzi magát.

Az elutazás előtti a megfelelő frissítések is a felkészülési programja részét képezik.

„Sokszor nem csinálom meg, ami elő van írva. Amint Andro (a férje és edzője, Andrian Douchev – a szerk.) is látja, hogy teljesen besavasodtam, akkor abbahagyjuk a tréninget” – ismerte el a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó.

Az olimpiai ciklusára a kettős gerincműtéte is alaposan rányomta a bélyegét. 2011-ben, kislánya születése után körülbelül 10 napot hagyott ki, aztán folytatta az edzéseket. A londoni játékok előtt is akadtak gondjai a gerincével, ám a fájdalmak idővel elmúltak. A válogatókon és az olimpián már jól volt, de a következő évben még erősebb kínok gyötörték.

"2013 első válogatója után előjöttek a fájdalmaim, folyamatosan fájdalmakkal küszködtem, így később elkerülhetetlen volt műtét. Nagyon leépültem, a nulláról kellett felépítenem újra magam, de túl vagyok rajta. Itt vagyok és örülök, hogy bekerültem a csapatba!" – jelentette ki az InfoRádiónak.

Mint mondta: az egész éve arról szólt, hogy minél jobb formába kerüljön, jelenleg pedig kirobbanó formában érzi magát. Egyértelműen az A-döntőbe jutást tűzte ki célul, mert csak ott tud olimpiai érmet nyerni.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×