Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Nem hagyja a világbajnok, hogy csőbe húzzák

Bernek Péter nem ígérget, de nagyon oda fogja tenni magát a 400 méter gyorson a riói olimpián.

A világranglistán elfoglalt 17. helyével ugyan nem dicsekedhet, az viszont jókora adag önbizalom növelőt biztosíthat Bernek Péternek, hogy a májusi londoni Európa-bajnokságon különösebb rákészülés nélkül is bronzérmes lett a 400 méteres gyorsúszásban. A második éve a BVSC-Zugló kötelékébe tartozó 2010-es ifjúsági olimpiai bajnok az év elején Floridában alapozott, az olimpiai felkészülését pedig Győrben fejezte be. Rióban egy nap, pontosabban egynegyed nap leforgása alatt fog kiderülni, hogy a hosszú menetelés, az edzésenkénti 8, de még a legutóbbi hetekben is 6 kilométeres edzésadagjai milyen alapot képeztek az olimpiai vizsgájához. Más megfogalmazás szerint ahhoz, hogy az előfutamon átverekedve magát körülbelül nyolc órával később a döntőben pontot érő helyen tudjon a célba érkezni.

„A vártnál valamivel könnyebben tudtam átállni az olimpiai időszámításra, és megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a 400 méter döntőjét magyar idő szerint hajnali 3 óra 30-kor fogják ellőni. Nem panaszkodok, mert ugyanilyen, vagy még nehezebb feladat vár az úszóversenyek első napján Verrasztó Dávidra és Kis Gergőre a 400 vegyesen, ahogy ugyanebben a számban Hosszú Katinkára és Jakabos Zsuzsannára is. Arra kell felkészülni, hogy a bombabiztos továbbjutáshoz már a futamban is mindent bele kell adni, és ha már mögöttünk az első akadály, csak akkor következik a vérre menő csata ” – ezzel kezdte a Telekom Sporthír Szolgálatnak adott nyilatkozatát a 24 esztendős hátúszó specialistából „átváltozott” gyorsúszó nagyágyú.

Nem túlzás így minősíteni, hiszen Bernek rövid pályán már világ- és Európa-bajnoki aranyat is nyert, idén pedig a londoni Európa-bajnokságon 50 méteres medencében is bronzérmet tudott kiharcolni.

„Azok közé sorolom magamat, akik vállalták a megmérettetést és komolyan vették a londoni Európa-bajnokságot, ám a muníció legjavát meghagyták az olimpiára. Ezért is vagyok bizakodó, de távolról sem elbizakodott.”

„A tavalyi kazanyi vb után az idei kontinensbajnokság is sikerülhetett volna jobban, de az ötödik, majd a harmadik hely magyarázata sem a rossz forma vagy a technikai zűrzavar volt – folytatta Bernek Péter, aki 16 évig a Kőbányának szállította az érmeket, és ott Turi György faragott belőle élvonalbeli versenyzőt. – A taktikának kellett volna jobbnak lennie, pontosabban ahhoz a taktikához tartani magamat, amit Nagy Péterrel, a zuglói mesteremmel kiterveltünk. Az igazat megvallva, hagytam magamat az ellenfelek által behúzni a csőbe, és erre sajnos rá is fizettem. Gyorsan rájöttünk viszont arra, hogy min és hogyan kell változtatni. Még jó, hogy a baki nem Rióban történt.”

A világranglistán elfoglalt helye szerint az ausztrál Mack Hortonnak áll a zászló az olimpiai döntőben, aki a 400-on 3:41.65 perces idővel éllovas. Veszélyes lehet rá a kínai Szun Jang (3:43.55) és az amerikai Jaeger (3:43.79), de az sem mellékes, hogy 19 olyan gyorsúszó sorakozik fel, aki idén 3:47-nél jobb idővel büszkélkedhet.

„Nincs mese, már az előfutamban nagyon oda kell tennem magamat, de az is biztos, a londoni Európa-bajnokságon bronzérmet érő 3:46.81 perces teljesítményemet túl kell szárnyalnom. Valójában semmiféle cselezgetésre nem lesz lehetőség, csak menni kell előre és figyelni, hogy most ne tudjanak rászedni. Kifejezetten jó nekem, hogy az utolsó futamba kerültem, így a rajtom előtt már pontosan tudni fogom, hogy hová került a mérce” – mondta befejezésül Bernek Péter, aki az év végén Windsorban védheti meg a rövid pályás világbajnoki címét.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×