eur:
395.35
usd:
368.53
bux:
70336.42
2024. június 25. kedd Vilmos
Nyitókép: jegkorongszovetseg.hu

Új elnök a jégkorongozóknál: együttes erővel megoldjuk a konfliktusokat

Kolbenheyer Zsuzsannát választották meg a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökének, mandátuma négy évre szól.

Az előző elnök, Such György hétfőn jelentette be, hogy nem indul a választáson, így Kolbenheyer volt az egyetlen jelölt, akit a nagy klubok - a Fehérvár, az ifj. Ocskay Gábor Akadémia, a MAC, a DEAC, a DVTK, a Dunaújváros, az FTC, a Győr és az UTE - támogatták előzetesen.

A 302 szavazatból 285-öt kapott Kolbenheyer, 17 nem mellett.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen megtartott küldöttgyűlésen eldőlt az is, hogy id. Kovács Csaba lett a szakmai alelnök és Almássy Kornél az általános alelnök.

Megválasztása után Kolbenheyer Zsuzsanna elmondta, őszinte, nyitott, állandó kommunikációra törekszik, egyben jelezte, hogy

kivizsgálják majd azokat a személyi és pénzügyi döntéseket, amelyeket az előző vezetés hozott az utolsó pillanatokban.

Ígéretet tett arra, hogy a szövetségen vagy a sportágon belüli konfliktusokat együttes erővel megoldják majd. Hangsúlyozta, az összetartás és az együttműködés híve, és átfogó utánpótlás-fejlesztési programot kíván indítani magyar szakemberek bevonásával. Kiemelte, hogy az elmúlt években eltűnt több ezer szurkoló a sportágból, őket igyekeznek visszaszerezni.

A 46 éves, jogász végzettségű Kolbenheyer az első nő, aki az 1988 óta önálló MJSZ elnöke lett. (Az egyesített jégsportszövetség élén Kozári Klára 1976 és 1990 között volt elnök.) Ő volt az első magyar igazolt női jégkorongozó. A válogatottban 55-ször szerepelt, visszavonulását követően pedig a női nemzeti csapatok általános igazgatója lett. 2012-ben beválasztották a nemzetközi szövetség (IIHF) legfőbb végrehajtó testületébe, a tanácsba, ugyanekkor a magyar szövetség elnökségébe is bekerült. A nemzetközi szövetségben harmadik ciklusát tölti, egyúttal vezetője a női és a jogi bizottságnak is. Volt az MJSZ alelnöke, nemzetközi igazgatója, valamint a női szakág vezetője, és az általa irányított munka révén a válogatott negyedszerre szerepel jövőre az elitben. A Magyar Olimpiai Bizottság etikai és esélyegyenlőségi bizottságainak tagja.

A két négyéves ciklus után távozó Such nem szólalt fel, ugyanakkor elköszönő levelében kiemelte, hogy a válogatottak minden eddiginél sikeresebbek voltak, a férfi és női csapat feljutott a világelitbe, míg az utánpótlás válogatottak is meg tudták tartani a közvetlen élvonal alatti tagságukat. Az MJSZ számláin több mint 4,5 milliárd forint van, további 1,3 milliárd forint pedig megkötött TAO-támogatási szerződésből áll rendelkezésre.

A közgyűlésen minden beszámolót elfogadtak. Elhangzott, a kiadások nőni fognak, mivel a férfi és női válogatottra olimpiai selejtező vár.

Átadták az elmúlt idény legjobbjainak járó elismeréseket

Kapusposzton (Vedres Mátyás kupa) az éppen ezen a napon 34 éves Bálizs Bence, a hátvédeknél (Pásztor György-díj) Stipsicz Bence, a csatároknál (Ifj. Ocskay Gábor-díj) Hári János győzött. A legtechnikásabb játékosnak járó Miklós-kupát Papp Kristóf kapta, a felnőttek között a legjobb újoncnak (Kósa Kupa) Varga Balázs bizonyult.

A női mezőnyben Németh Anikó lett a legjobb kapus, Odnoga Lotti a legjobb hátvéd és Huszák Alexandra a legjobb csatár.

A legjobb ifjúsági játékos (Leveles kupa) Horváth Alex. Az utánpótlásedzők között Delaney Collins és Pichler Gyula érdemelte ki a Séra Miklós-díjat.

Címlapról ajánljuk

Ferencz Orsolya: relatív űrhajóshiány van a világban

A kiválasztott magyar űrhajósok még itthon készülnek, de hamarosan az Egyesült Államokban folytatódik a kiképzésük, és a közelejövőben véglegesedik a kutatási programjuk is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.25. kedd, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×