Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2024. január elsejei Liverpool - Newcastle United mérkőzésén a liverpooli Anfield stadionban.
Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Szoboszlai Dominik még nem, de Szalah már részt vesz a Liverpool edzésein

A legközelebbi tétmérkőzésig még van egy kis idő, azonban az elkövetkező hetek igen sűrűnek ígérkeznek az együttes számára.

Alisson Becker, Joe Gomez és Mohamed Szalah ismét jelentős szerepet kaphatott, felépülve betegségéből, illetve sérüléséből - írja a Liverpool keddi, hivatalos edzésbeszámolója alapján az Index. Azt azonban hozzáteszik, sajnos Szoboszlai Dominikot a feltöltött 60 fotó egyikén sem lehet látni. Ugyanez elmondható az edzésen készült, majd az X-en közzétett videóra is:

Mint írják, a This is Anfield, a csapat ügyeiben rendre jól értesült szurkolói portál megerősíti: Szoboszlai, valamint az előző hétvégén, a Burnley ellen egy félidő után lecserélt Trent Alexander-Arnold is hiányzott a 27 fős keddi keretből.

A januárihoz hasonló combhajlító-problémákkal küzdő Szoboszlai Dominik Magyarországra is hazalátogatott, hogy a labdarúgó-válogatott edzőközpontjában egy osztrák specialista, Franz Leberbauer vizsgálja meg. Az akkori jelentések három-négy hetes kihagyást jósoltak a 23 éves középpályásnak. Ezt azóta a liverpooli menedzser, Jürgen Klopp szavai is megerősítették, aki múlt pénteken csak reményét tudta kifejezni, a játékos legkésőbb a február 25-ei, Chelsea elleni Ligakupa-döntőn ott lehet:

"Hogy a Brentford ellen játszhat-e már, vagy a Chelsea elleni Ligakupa-döntőre, esetleg csak azután lesz bevethető, egyelőre nem tudjuk. Versenyt futunk a napokkal"

- mondta akkor Jürgen Klopp.

Szoboszlai Dominiknak szerdán már a harmadik olyan hete kezdődik úgy a Liverpoolban, hogy nem tud teljes értékűen részt venni az edzéseken - írja a lap. Legutóbb január 31-én a Chelsea ellen léphetett pályára, azon a mérkőzésen egy emlékezetes fejes gólt szerzett.

A csapat következő ellenfele a bajnokságban a 14. helyen álló Brentford lesz. A londoniakkal szombaton, magyar idő szerint 13:30-as kezdettel csapnak majd össze a "vörösök". Ezt követően a Luton Town elleni hazai PL-meccs következik (jövő szerda, 20:30), majd már nyakunkon is a Ligakupa-finálé (jövő vasárnap, 16:00).

A This is Anfield bizakodóan megjegyzi, hogy bár Szoboszlai Dominik hiányzik a keddi edzésképekről, a szombati kezdőrúgásig bőven van még idő.

A Liverpool szempontjából igen sűrű a szezon jelenlegi periódusa, a január 17-től február 17-ig tartó egy hónapos időszakban öt bajnoki és a Ligakupa-döntő mellett egy FA-kupa-nyolcaddöntőt, valamint az Európa-liga nyolcaddöntőjének két felvonását is lejátssza a csapat, azaz összesen kilenc tétmérkőzés vár Jürgen Klopp játékosaira, a meccsek között a címvédő Manchester City elleni "aranycsatával". Ebből a szempontból sem mellékes, hogy Szoboszlai mikorra épül fel, és a német szakember mennyire mély, jól rotálható kerettel tud dolgozni az elkövetkező hetekben.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×