2025. március 20. 08:36 Át kell gondolnia a magyar kenusnak, hogy hogyan tovább Idén is a 200 méter egyesre helyezi a hangsúlyt a kenus Takács Kincső, aki tavaly nyolcadik lett ebben a számban a párizsi olimpián.
2025. február 16. 19:02 „Harmincéves pályám alatt senki mást nem láttam ennyire elszántan dolgozni” – volt mestere Kós Hubertről Az olimpiai bajnok úszó hozzáállása messze kiemelkedett már gyerekkorában is – mondta az InfoRádióban az előző év sportolójáról volt mestere. Magyarovits Zoltán arról is beszélt, hogy Kós Hubert az itthon tanultakra építkezve tudott eljutni a világ tetejére immár a sztáredző, Bob Bowman irányításával.
2024. december 28. 11:14 Horrorsérülés: koponyán belüli műtétet hajtottak végre a versenyzőn Jól sikerült a koponyán belüli műtéte Cyprien Sarrazin francia alpesisíelőnek, aki a világkupa-sorozat bormiói viadalának pénteki lesiklóedzésén bukott hatalmasat.
2024. október 2. 21:48 Milák Kristóf a héten újra edzeni kezd, trénerei viszont hoppon maradtak Az úszó csütörtöktől megkezdi a kondicionáló tréningeket Zala György programja alapján. A most már kétszeres olimpiai bajnok erőnléti edzője eddig is ő volt, azonban az hivatalosan még nem ismert, hogy az úszóedzője ki lesz. Viszont múlt héten csupán egyetlen érmes olimpikon felkészítői nem kaptak állami kitüntetést: Milák Kristófé.
2024. szeptember 9. 09:10 Orbán Viktor edz és diétázik "Amikor időm engedi, csinálom" – a kormányfő 16 és 24 kilós kettlebell golyókkal erősíti gerinctájéki izmait, és fogy is.
2024. június 29. 22:00 Bajban van, aki felnőtt, és nem edz A testedzés hiánya miatt világszerte csaknem 1,8 milliárd felnőtt van kitéve olyan betegségeknek, mint a rák, stroke, demencia és cukorbetegség, és a helyzet csak egyre romlik - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss jelentése.
2024. május 30. 11:22 Felszabadultság a lélekben, izomláz a testben - Telkiben hajt a labdarúgó-válogatott Intenzív edzésekkel kezdte a felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott a németországi Európa-bajnokságra - erről számolt be többek között Lang Ádám és Nagy Zsolt a Telkiben rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón.
2024. február 14. 20:35 Szoboszlai Dominik még nem, de Szalah már részt vesz a Liverpool edzésein A legközelebbi tétmérkőzésig még van egy kis idő, azonban az elkövetkező hetek igen sűrűnek ígérkeznek az együttes számára.
2024. január 17. 11:10 "Nem tűnt el, de csak akkor lehetünk nyugodtak, ha újra a rajtkövön áll" – Sós Csaba Milák Kristófról Akkortól számít ténylegesen visszatérő úszónak Milák Kristóf, amikor már versenyez – mondta az InfoRádióban az olimpiai, világ- és Európa-bajnokról Sós Csaba. A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya arról is beszélt, hogy a Honvéd sportolójának megvan a szintideje, így jogosult arra, hogy ott legyen a párizsi ötkarikás játékokon.
2023. november 5. 18:00 Szabó Tünde: a kilencvenes évek körülményei között ma már senki nem menne úszónak Ma már szinte senki nem lenne hajlandó olyan feltételek mellett úszni, mint ahogyan a 90-es évek elején kellett az akkori generációnak – mondta az InfoRádióban Szabó Tünde. A korábbi sportért felelős államtitkár ugyanakkor megjegyezte: neki abban az időben nem tűntek annyira szélsőségesnek a körülmények nyíregyházi egyesületénél.
2023. november 4. 09:59 Szabó Tünde: nem csak a sikerek idején kell Milák Kristóf mellett állni Az országgyűlési képviselő, korábbi sportért felelős államtitkár azt mondta az InfoRádióban, hogy ki kell állni a 200 méteres férfi pillangóúszás világcsúcstartója mellett, és minden támogatást meg kell adni az olimpiai bajnoknak.
2023. október 25. 13:01 Gergely István: Milák Kristóf nem a külvilággal, hanem saját magával hadakozik Másként kell bánni egy olimpiai bajnokkal, mint a többiekkel – mondta az InfoRádióban Milák Kristófról egyesülete, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke. Gergely István hozzátette: továbbra is kiáll a versenyzőért, hiába nem végez fél éve az élsporthoz szükséges színvonalú edzésmunkát.
2023. augusztus 22. 12:48 Edzés közben ütötték el Valter Attila csapattársát Edzés közben ütötte el egy autó az országúti kerékpáros Thomas Gloagot, Valter Attila csapattársát.
2023. augusztus 3. 18:52 Szabó Szebasztián: nagy hibát csináltam, de most már megmutatnám, mire vagyok képes Ígéretek helyett jól szeretne teljesíteni a következő egy évben az Európa-bajnok úszó Szabó Szebasztián, aki egy súlyos technikai hiba miatt nem juthatott a világbajnoki döntőbe 50 méteres gyorson.
2023. május 17. 07:16 Gulácsi Péter súlyos sérülése után már labdával edz - fotó Az októberben megsérült lipcsei kapus egyéni, labdás edzésen vett részt kedden - derült ki egy tweetből.
2023. április 10. 15:17 Így ismerhető fel, hogy edzésfüggők vagyunk-e A testedzésfüggőség – szemben az alkohollal és a droggal – szemmel nem látható addikció, viszont minden esetben valamilyen káros következménnyel jár – olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatásában.
2023. január 5. 18:26 Termékvisszahívást jelentett be a Decathlon Idegen anyag lehetséges jelenléte miatt a Tízpróba Magyarország Kft. (Decathlon áruházak) Aptonia Energy gel termékeket hívott vissza a forgalomból - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön
2022. december 24. 11:00 Fejeléstilalom focistáknak: így előznék meg a demenciát Meccs előtti és utáni napokon tiltják a játékosoknak, hogy fejeljenek. Itt a magyarázat.
2022. november 30. 13:22 Edzés közben meghalt egy argentin bajnok labdarúgó A halál oka egyelőre nem ismert, előzménye úgy tűnik, nem volt.
Orbán Viktor Varju László mandátumával kapcsolatban: érdemes elgondolkodni, hogy ezt így akarjuk-e folytatni