Három éve, júliusban a betegség bejelentésekor azt mondta: „Támadunk és legyőzöm”. Talán ő is tudta, csatákat nyerhet, a háborút nem. Két ország, Szerbia és Olaszország, de az sem túlzás, az egész világ mögötte állt.

Példaképpé emelkedett minden beteg, s talán az egészségesek számára a heroikus küzdelme. Ahogyan nem adta fel, ahogyan a kórházból a technika segítségével videós kapcsolat segítségével edzést vezényelt, ahogyan a covid hosszú hónapjaiban is, noha hatványozottan veszélyeztetett volna, munkával próbált gyógyulni.

Szinisa Mihajlovics Vukovarban született 1969. február 20-án, horvát édesanyja és boszniai szerb édesapja házasságába. Borovo Naseljében nőtt fel.

A délszláv háború idején az otthonukat a horvát csapatok, köztük Szinisa Mihajlovics egyik legjobb gyermekkori legjobb barátja, a földdel tették egyenlővé. A család menekülni kényszerült. Anyai nagybátyja felhívta édesanyját, és azt mondta, maradjon Borovóban, nem lesz bántódása, de a férjét, Szinisa (és az öccsen, Drazsen) apját meg kell ölni. Amikor a szerb önkéntes gárda elfoglalta Borovót, elfogták a nagybácsit, akinek a címjegyzékében megtalálták Szinisa számát. Felhívták az akkor már híres, BEK-győztes futballistát, és megkérdezték, rokonok-e – igennel felet és ezzel megmentette.

Egy 2016-os interjúban Mihajlovics azt is elmondta, hogy megbocsátott gyerekkori barátjának egy zágrábi találkozón, a 2000-es horvát–jugoszláv Eb-selejtező előtt.

Futballista-pályafutása a Vojvodinában kezdődött, majd 1990 nyarán bekerült a Crvena zvezda (majdani) „aranycsapatába”, amellyel – ma már csodaszámba megy – megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

1992-ben Olaszországba szerződött, azóta szerb kapitányi korszakát (2012–2013) és egy rövid lisszaboni munkavállalást (Sporting, 2018) leszámítva haláláig dolgozott.

Eredménysora játékosként lenyűgöző volt: három bajnoki cím otthon (1989, 1991, 1992), két bajnoki cím a Lazióval (2000) és az Interrel (2006), négy Olasz Kupa a Lazióval (2000, 2004) és az Interrel (2005 és 2006), a BEK-győzelem után a Kupagyőztesek Európa Kupája a Lazióval 1999-ben, és ugyanebben az évben ismét egy UEFA Szuperkupa, amit a CZ-vel megnyert.

Edzői pályafutását Roberto Mancini segítójeként kezdte az Internél, majd vezetőedző munkálkodását keretbe foglalta a Bolognánál töltött két időszak. Közben a Catania, a Fiorentina, a Sampdoria, az AC Milan, a Torino, és egy elnökváltás miatt mindössze kilenc napon keresztül a Sporting edzője is volt.

Halála után a család közleményt adott ki, amelyet a La Gazzetta dello Sport is idézett: „Felesége Arianna, gyermekei: Viktorija, Virginia, Miroszlav, Dusan és Nikolas, unokájuk Violante, anyja Viktorija és testvére, Drazsen szomorúan közlik a példamutató férj, apa, fiú és testvér, Szinisa Mihajlovics igazságtalan és idő előtti halálát. Egyedi ember, rendkívüli profi, mindenki számára példakép volt. Bátran küzdött egy szörnyű betegség ellen. Köszönetet mondunk azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik szeretettel és tisztelettel követték őt az elmúlt években, különösen Dr. Francesca Bonifazinak, Dr. Antonio Curtinek, Prof. Alessandro Rambaldinak és Dr. Luca Marchettinek. Szinisa mindig velünk marad. Mindazzal a szeretettel élünk, amit nekünk adott.”