Infostart.hu
eur:
364.96
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) által közzétett fotó a Puskás Aréna belső teréről 2019. október 27-én. Az új létesítmény, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd, a korábbi Népstadion helyén épült fel két és fél év alatt, részben hasznosítva annak elemeit. A Puskás Arénát a Magyarország-Uruguay barátságos mérkőzéssel avatják fel november 15-én.
Nyitókép: MTI/KKBK

Budapesten lesz az RB Leipzig-FC Liverpool nyolcaddöntő

A németek nem engedik be a briteket (sem) a járvány miatt.

A találkozót február 16-án rendezik a magyar fővárosban, míg a liverpooli visszavágó március 10-én lesz.

A német csapat, amelynek Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik révén három magyar válogatott játékosa is van, azért nem tudja hazai pályán fogadni a riválisát, mert a német hatóságok lezárták a határokat olyan országok, így Nagy-Britannia előtt is, ahol a koronavírus új variánsa terjed.

"Köszönet illeti az RB Leipziget és az FC Liverpoolt a szoros együttműködésükért, hogy közösen megoldást kerestek és találtak a helyzetre, és persze a magyar szövetséget is, amely támogatta a mérkőzés budapesti megrendezését" - olvasható az európai szövetség (UEFA) közleményében.

"A koronavírus-járvány miatt nézők nélkül rendezik meg a párharcot, amelynek szervezője hivatalosan a német Lipcse együttese, mely az UEFA ajánlását is figyelembe véve választotta ki a budapesti helyszínt" - áll az MLSZ honlapján lévő beszámolóban.

A Borussia Mönchengladbach szintén lehetséges helyszíneket keres arra az esetre, ha Németországban meghosszabbítják az érvényben lévő tiltást, ugyanis február 24-én az ugyancsak angol Manchester Cityt látná vendégül a BL nyolcaddöntőjében.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×