eur:
394.06
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Facebook/Michelisz Norbert/Gregory Lenormand

Négy magyar nyomja a pedált a zolderi versenypályán a hétvégén

A címvédő Michelisz Norbert mellett három másik magyar versenyző is részt vesz a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjában, amely a hétvégén kezdődik.

A sorozatot tavaly megnyerő 36 éves hímesházai születésű versenyző ebben az idényben is a Hyundai gyári csapatának pilótájaként vesz részt a WTCR-ben, amelynek versenynaptárát a koronavírus-járvány miatt újra kellett tervezni. A világkupa hivatalos honlapja szerint hat helyszínen rendeznek majd futamokat, Belgiumban és a németországi Nürburgringen kettőt-kettőt, majd Szlovákiában, a Hungaroringen, valamint Spanyolországban és Olaszországban hármat-hármat. Így 16 verseny alapján alakul ki a pontverseny végeredménye, és hirdetnek bajnokot.

Michelisz mellett a Münnich Motorsport Honda Civicjével ott lesz a mezőnyben Tassi Attila, míg magyar csapatként a Zengő Motorsport két hazai versenyzővel, Boldizs Bencével és Kismarty-Lechner Gáborral, illetve a spanyol Mikel Azconával a volán mögött indít három Cupra León típusú versenyautót a szériában.

Az idénynyitó belgiumi hétvégén szombaton 14 órától rendezik az időmérő edzést a 22 fős mezőny számára, amely vasárnap 10.30 órakor kezdi meg az első, és 14.15-kor pedig a második futamot.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×