Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com/Markus Spiske

NBA: sikeresnek tűnik a Disney Worldös kiruccanás

Egyelőre sikeresnek mondható az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) a játékosok elkülönítése a „buborékban”, ugyanis az elvégzett koronavírus-tesztek mindössze 0,6 százaléka lett pozitív.

A rájátszásba jutott vagy oda még eséllyel pályázó 22 csapat egy hete költözött be a floridai Disney World szórakoztatóparkba. Az első héten 322 vizsgálatot végeztek, és két játékosnál mutatták ki a fertőzést, akik otthonukban gyógyulnak. Két kosarasra azért róttak ki tíznapos extra karantént, mert elhagyták a „buborékot”. Egyikük a Houston Rocketsből Bruno Caboclo, a másik pedig a Sacramento Kingsből Richaun Holmes, utóbbi csak egy megrendelt ételt vett át a futártól, de a szigorú szabályok értelmében ez is tilos.

Az NBA közleménye szerint a beköltözés előtt 19 kosaras tesztje lett pozitív – köztük a Houston Rockets sztárjának, Russell Westbrooknak is –, ők a kötelező házi karantén után csatlakozhatnak társaikhoz.

A mostani eredmények annak tükrében is bíztatók, hogy Florida állam az egyik legsúlyosabban fertőzött az Egyesült Államokban, vasárnap rekordot jelentő 15 299, hétfőn pedig 12 624 új esetet regisztráltak.

A márciusban félbeszakadt bajnokság a tervek szerint július 30-án folytatódik, minden csapat nyolc mérkőzést játszik még az alapszakaszból, és aztán indul a playoff.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×