Infostart.hu
eur:
362.58
usd:
322.28
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Elhunyt Kausz István olimpiai bajnok párbajtőröző

Hosszan tartó betegség után 87 éves korában elhunyt Kausz István olimpiai bajnok párbajtőrvívó.

A sportember szerda délután bekövetkezett haláláról a család nevében unokaöccse, a szintén orvos Tállay András tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot. Kausz István 1932. augusztus 18-án született Budapesten. A Vasas SC, a Bp. Haladás és az OSC sportolója volt, kezdetben öttusázott, de kiugró sikereit párbajtőrvívásban érte el 1957 és 1965 között. Világbajnok lett egyéniben 1962-ben, Buenos Airesben, csapatban azonban már három évvel korábban, 1959-ben, Budapesten győzött. Vb-kről még két ezüstöt és egy bronzot hozott haza csapatban, emellett főiskolai világbajnok és Universiade-győztes.

A kétszeres olimpikon pástra lépett Rómában is, 1960-ban a csapattal negyedik lett, de az igazán nagy sikert 1964-ben Tokió hozta el a számára, ahol

Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kulcsár Győző és Nemere Zoltán társaságában a válogatottal aranyérmet nyert.

Amint arra az olimpia.hu oldal emlékeztet, Kausz István már sportolói pályafutása idején orvosi diplomát szerzett, később a KSI, majd a magyar úszóválogatott orvosaként tevékenykedett, Szöul és Peking között hat nyári olimpián volt az egészségügyi csapat tagja.

Teljesítménye elismeréseként többek között megkapta a MOB Érdemérmet (2002) és a MOB Fair Play Életműdíjat (2015). Kausz István a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja volt.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×