eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Hosszú egy arannyal és három ezüsttel zárt, Jakabos is nyert Dubajban

Egy arannyal és három ezüsttel zárta szereplését Hosszú Katinka az úszók pénzdíjas világkupa-sorozatának befejező állomásán Dubajban, s ezzel magabiztosan végzett az összesített pontverseny élén. Egy számban Jakabos Zsuzsanna is nyert szombaton.

A második napi döntős programot Hosszú a 100 méter gyors fináléjával kezdte, ahol úgy lett második 53.81 másodperccel, hogy közben megközelítette saját országos csúcsát (53.64). Remek idővel lett ezüstérmes (59.15) 100 méter háton, majd 400 méter gyorson (4:06.97 p) is, hogy aztán 2015-ös vk-szériájának méltó lezárásaként a dubaji utolsó döntőben, 400 méter vegyesen mindenkit jelentős fölénnyel maga mögé utasítva, 4:33.88 perces kitűnő eredménnyel győzzön. Ez volt a nyolcadik elsősége ebben a számban idei nyolcadik világkupa-állomásán, a dubaji medálgyűjteményébe pedig együttesen három arany és öt ezüst került, amellett pénteken országos csúcsot ért el 200 méter gyorson és 50 méter háton.

Hosszú 2012, 2013 és 2014 után negyedik alkalommal végzett az élen az összesített pontversenyben, ami önmagában 100 ezer dolláros különprémiumot jelent számára.

Egy számban, a 200 méteres pillangóúszás döntőjében - a 100 méter pillangó pénteki ezüstje után - Jakabos Zsuzsanna aranyat érdemelt ki 2:07.77 perces igen jó teljesítménnyel, s ötödik lett a 400-as vegyestáv fináléjában (4:41.76).

A további szombati magyar döntősök közül Gyurta Dániel, aki pénteken olimpiai és háromszoros világbajnokhoz méltó remek produkcióval nyert 200 méter mellen, a 100-as távon nem jutott éremhez, itt az ötödik hely lett az övé (1:00.72). Verrasztó Dávid nyitónapi sikere, a 400 méter vegyes megnyerése után szombaton 200 méteren - amelynek selejtezőjében a nyolcadik időt úszta - nem indult el az esti döntőben. Kis Gergő, aki pénteken 400 méter gyorson megúszta a riói induláshoz szükséges olimpiai A szintet, a befejező napon 1500 méter gyorson állt rajthoz, 15:20.18-as ideje pedig összesítésben a hatodik helyhez volt elegendő.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×