Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Steinmetz Ádám 2012-ben már nem lehet olimpiai bajnok

Jóllehet sokan biztosak voltak benne, hogy idén visszakerül a férfi vízilabda-válogatottba az Athénban olimpiai bajnok Steinmetz Ádám, Kemény Dénes szövetségi kapitány vasárnap közzétett 18-as keretében mégsem kapott helyet a montenegrói Primorac Kotorral idén Euroligát nyert center.

Kihagyásának oka nem sportszakmai, hanem egészségügyi: Steinmetz a nyaka miatt a 2012-es olimpián már nem lenne bevethető.

Minderről a játékos a válogatott honlapja, a www.vlv.hu által készített interjúban beszélt. Elmondása szerint a szövetségi kapitánnyal meghozott közös döntésről van szó, és megérti, hogy Kemény Dénes nem számol vele a londoni olimpiára épülő csapat tagjaként.

"Az a szakember, aki a műtétemet csinálta, akiben bízom, s aki ezen a területen az egyik legnagyobb szaktekintély Magyarországon, olyan diagnózist állapított meg, amely szerint szinte a nullával egyenlő az esélye annak, hogy a londoni olimpián szerepelhessek, ha az eddigi terhelésnek teszem ki a nyakamat a következő három évben. Ez az orvosi vélemény és mivel a világ legerősebb bajnokságában játszom, ez nem a legjobb terápia arra, hogy a helyzet változzon. Sajnos a műtétem óvatosságra int, ezért abból kell kiindulni, hogy Londonban én már nem leszek harcra fogható a válogatottban, ez esetben pedig ésszerű, hogy olyanokkal kezdődjön meg az új csapat felkészülése, akik ott lehetnek az olimpián" - mondta.

A kérdésre, hogy ez a helyzet a klubpályafutását illetően nem okoz-e problémát, Steinmetz Ádám így felelt:

"Mindenki tudja, hogy volt egy komoly műtétem, a kotoriak is, és azok is, akik rajtuk kívül hívtak. Hál' Istennek teljesen jól vagyok, nincs problémám, sem fájdalom, sem idegrendszeri elváltozás nem zavarja a játékomat. Azt hiszem, aki látta az Euroliga Final Four utolsó mérkőzéseit, nem egy sérült játékost látott, de ettől még tény, hogy műtött nyakkal játszom, amit minden mérkőzésen súlyos terhelés ér.

Egyelőre vállalom ezt a kockázatot, de még nem tudom, hogy meddig. Folytatom, de vigyáznom kell magamra, és nem szeretnék úgy járni, mint az olimpia előtt, amikor végigcsináltam egy felkészülést szívvel lélekkel, legjobb tudásom szerint, és gyakorlatilag a kerethirdetés hetében megsérültem. Az akkor történteket mind a mai napig nehéz feldolgoznom.

Ezért volt számomra különösen nagy öröm, hogy amit elvett tőlem a sors tavaly nyáron, azt valamennyire kárpótolta a mostani Euroliga-győzelemmel. Van szerződésem a Kotorral, de nem tudom száz százalékos biztonsággal mondani, hogy folytatom a vízilabdát. Mielőtt visszamennék nyár végén, szeretnék konzultálni az orvosommal."

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×