Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.86
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Schmitt Pál felkeresi az ellene szavazókat

A szombaton újraválasztott Schmitt Pál korábban azt várta, hogy lesz kihívója a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjáért. A sportvezető erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. Az eddigi ügyvezető igazgató, Molnár Zoltán lett a Magyar Olimpiai Bizottság új főtitkára, aki Kamuti Jenőt váltja a poszton.

Ismét Schmitt Pált választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének - 151-ből 125-en voksoltak igennel személyére. Ellenfele nem volt. Schmitt Pál az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: elégedett mindezzel, a titkos szavazás pedig csak erősíti legitimitását.

Hozzátette: az, hogy voltak, akik ellene szavaztak, és nem elégedettek a munkájával, a felelősségét növeli. Mint mondja, föl kell keresnie ezeket az embereket, és meg kell tudnia, miért nem szavaztak neki bizalmat.

Az elnök azt mondta: korábban arra számított, hogy lesz kihívója. Emlékeztetett, amikor ő húsz éve jelentkezett, "veretes ellenfelei" akadtak. Mindenestre ezt leszámítva körülbelül ilyen szavazati arányokat várt. Az elnökség összetétele, a további szavazások pedig jobban alakultak az általa elképzeltnél.

Az eddigi ügyvezető igazgató, Molnár Zoltán lett a Magyar Olimpiai Bizottság új főtitkára, aki Kamuti Jenőt váltja a poszton. Az ügyvezető igazgatói poszt pedig megszűnt. Schmitt Pál elmondása alapján ezek a változások Kamuti Jenő beleegyezésével történtek. Ráadásul ő lett az Európai Vívószövetség ügyvezető elnöke, ezért más posztjaitól szívesen visszavonul, az elnökségnek viszont tagja maradt.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×