Infostart.hu
eur:
386.8
usd:
332.11
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

A hollandokkal is kikapott a Real Madrid

Továbbra is csak szenved a Real Madrid. A csapat - a Deportivo és a Sevilla elleni bukás után - sorozatban harmadik spanyol csapat elleni mérkőzését is elveszítette. Ezúttal a hagyományos Ramón Carranza Trófea elődöntőjében kapott ki, 1-0-ra a Betistől. A Madrid a nyolc előkészületi mérkőzéséből - beleértve a Sevilla elleni spanyol Szuperkupa-döntő első felvonását is - ötöt elveszített.

Bernd Schuster ezúttal már számíthatott néhány korábban sérült játékosára is, sőt a kezdő csapatba jelölte mindhárom holland játékosát. Ruud van Nistelrooy a júniusi, utolsó bajnoki forduló óta először játszhatott, míg honfitársai, a Feyenoordtól vett Royston Drenthe és az Ajaxtól érkezett Wesley Sneijder ezen a találkozón debütáltak. Nem kifejezetten emlékezetesen.

A Madrid Casillas (Dudek, 91.) - Salgado, Pepe (Metzelder, 61.), Cannavaro, Torres - Balboa (Robinho, 73.), Gago, Sneijder (Guti, 73.), Drenthe - Raúl (Soldado, 82.) Van Nistelrooy (Saviola, 61.) összeállításban kapott ki, és ami a hívei számára még szomorúbb, nagyon gyengén, ötlettelenül játszott.

A gól a találkozó 92. percében esett, az argentin Carra szerezte, a tizenegyesrúgásokra - Iker Casillas, a csapat messze legjobbja helyére - becserélt Jerzy Dudek hibájából. A lengyel ezzel "elintézte", hogy ne legyen a meccs végén szétlövés.

A torna döntőjében a Betis a Zaragozával játszik majd este tíz órakor, az "előmeccset" a Real Madrid és a házigazda Cádiz játssza, fél héttől. A harmadik helyért.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elromlott a hangulat: esik Amerika

Elromlott a hangulat: esik Amerika

Aránylag izgalommentesen zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, de ez egyáltalán nem volt igaz a magyar tőzsdére, a BUX index ugyanis folytatta idei szárnyalását és 1,5 százalékkal magasabban zárta a napot. Messze kiemelkedett a magyar tőzsdei szereplők közül a Mol, miután az olajcég árfolyama 5 százalékot ralizott kifejezetten magas forgalom mellett. Az extrém mozgás alapvetően technikai indíttatású volt, hiszen tegnap tört ki felfelé a már 2022 eleje óta tartó oldalazó sávból a Mol részvénye, ezzel 2019 óta nem látott szintre került az árfolyam – a kulcsszintet átlépve most felbátorodhattak a vevők. Egyébként a szerb olajfinomító NIS potenciális felvásárlásával kapcsolatos spekuláció erősödése hajtja most elsősorban a sztorit, de az emelkedő olajárak is kedveznek.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×